Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Bernat Armangue

 

Az ukrán hatóságok visszavonták több nyugati újságíró akkreditációját Herszonban. A herszoni helyzetről tudósító sajtósokat azzal az indokkal tiltották ki az ukrán hadsereg által most visszavett  városból, hogy megsértették a törvényeket.

 

A Media Detector közlése szerint legalább hat újságírótól vonták meg az akkreditációt, köztük a CNN és a Sky News tudósítóitól is.

 

Időközben a közösségi hálókon elkezdődtek a találgatások, hogy egy ukrán zászlót tartó, karlendítő fiatalt kaptak lencsevégre a hadsereg bevonulásakor, és ezért kellett távozniuk a helyszínről.

 

 hirdetes_400x285  

A magyar sajtóban megjelent információk szerint azonban a kitiltások azzal vannak összefüggésben, hogy az ukrán hadsereg a városban műveletekbe kezdett, amely az oroszokkal kollaboráló lakosság kézrekerítését szolgálja.

 

A sajtóvédelmi szervezetek élesen kritizálták a kijevi és ukrán katonai vezetést a lépésért, felrótták nekik például, hogy a győzelemhez a sajtó is nagyban hozzájárult (ebben kétségkívül nem tévednek, tekintve, hogy a sajtó egyoldalú közvetítése nélkül nehezebb lett volna annyi fegyvert juttatni Ukrajnába – a szerk.).

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.