Nyitókép: Leon Neal/Pool Photo via AP

 

Az amerikai és az orosz hírszerzés vezetőinek hét eleji ankarai egyeztetése kulcsszerepet játszik a kontrollálatlan eszkaláció megelőzésében az ukrajnai háborúban – mondta Recep Tayyip Erdogan török elnök telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnöknek pénteki török közlés szerint.

 

A török államfői hivatal kommunikációs igazgatósága azt közölte: Erdogan arra is felhívta orosz hivatali kollégája figyelmét, hogy az ukrajnai háború elhúzódása növeli a kockázatokat, amiért a diplomáciai találkozókat fel kell éleszteni.

 

A török vezető elégedettségét fejezte ki, amiért Putyin korábban felajánlotta, hogy földgázközpontot hoznak létre Törökországban. Egyúttal közölte az orosz elnökkel: embereik elvégzik a szükséges technikai, jogi és kereskedelmi műveleteket annak érdekében, hogy a közös célokat mihamarabb elérjék.

 hirdetes_810x300  

 

Erdogan megköszönte Putyinnak a konstruktív hozzáállást, amelyet a fekete-tengeri gabonaexportról szóló isztambuli megállapodás 120 nappal való meghosszabbítását illetően tanúsított. Végül pedig azt is megköszönte az orosz elnöknek, hogy részvétet nyilvánított a múlt vasárnapi isztambuli terrortámadás alkalmából – zárta sorait a török közlemény.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!