Lavrov: A Nyugatnak esélye volt elkerülni az ukrajnai konfliktust - Körkép.sk
Dóra, Dorottya
  • HUF: 388.38
  • USD: 1.08
  • -4 °C
  • 3 °C
Külügyek

Lavrov: A Nyugatnak esélye volt elkerülni az ukrajnai konfliktust

Azt is közölte, hogy az Egyesült Államok és az Észak-atlanti Szövetség közvetlenül részt vesz az ukrajnai háborúban.

Nyitókép: AP Photo/Alexander Zemlianichenko, Pool

 

A Nyugatnak valódi esélye volt elkerülni az ukrajnai konfliktust, de úgy döntött, hogy elutasítja a NATO-bővítés leállítására irányuló orosz javaslatot, és beleegyezett Ukrajna különleges biztonsági státuszába – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön.

 

Az orosz diplomácia vezetője ugyanakkor egy moszkvai sajtótájékoztatón azt is közölte, hogy az Egyesült Államok és az Észak-atlanti Szövetség közvetlenül részt vesz az ukrajnai háborúban, mert támogatják Kijevet.

 

„Ne mondjátok, hogy az USA és a NATO nem vesz részt ebben a háborúban – közvetlenül részt vesztek benne. Nemcsak azzal, hogy fegyvereket adtok, hanem azzal is, hogy katonákat képeztek ki. A területeteken képezitek ki az ukrán hadsereget“

SJE Nyílt nap

 

– mondta Lavrov.

 

Lavrov az ukrán energiainfrastruktúra elleni orosz támadásokat azzal indokolta, hogy nyugati fegyvereket szállítottak Ukrajnának.

 

„Megbénítjuk az energetikai létesítményeket (Ukrajnában), amelyek lehetővé teszik a Nyugatnak, hogy halálos fegyvereket szállítson Ukrajnába oroszok megölésére“

 

– jelentette ki.

 

Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy el kell kerülni az atomhatalmak mindenféle konfrontációját, így a hagyományos fegyverek alkalmazását is. „Egy ilyen eszkaláció ellenőrizhetetlenné válhat“ – mondta Lavrov.

 

Az orosz diplomácia vezetője szerint Moszkva kész meghallgatni, ha valaki Ukrajnáról akar tárgyalni. Lavrov ugyanakkor abszurdnak nevezte Ukrajna állításait, miszerint Oroszország azért akar tárgyalásokat folytatni, hogy időt nyerjen hadserege újracsoportosítására és újjáépítésére.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket