Nyitókép: AP Photo/Patrick Semansky

 

Emmanuel Macron francia elnök a Biden-adminisztráció zöld gazdaságpolitikájának éles bírálatával lepte meg vendéglátóit. Szerinte ezzel megszűnnek a munkahelyek Európában.

 

Joe Biden amerikai elnök csütörtökön a Fehér Házban fogadta Emmanuel Macron francia elnököt. Biden tavalyi hivatalba lépése óta ez az első hivatalos látogatása az Élysée-palota vezetőjének az USA-ban – tájékoztat az AFP ügynökség.

 

A köszöntő ceremónia után az elnökök a Fehér Ház Ovális Irodájába vonultak tárgyalni, ahol szó lesz a nyugati országok szövetségéről az ukrajnai orosz háború kapcsán, Kína kérdéséről, valamint az USA és az EU kereskedelmi kapcsolatairól. A tervek szerint mindkét elnök a tárgyalások után közös sajtótájékoztatón fog felszólalni.

 hirdetes_810x300  

 

Macron szerdán – amerikai látogatásának első napján, ahol meglátogatta a NASA központját, az Arlington Nemzeti Temetőt és találkozott a kongresszusi tisztviselőkkel – meglepte vendéglátóit Biden zöld gazdaságpolitikájának éles bírálatával, amely szerinte munkahelyeket rombol Európában.

 

Ugyanebben a hangnemben folytatta csütörtökön az ABC amerikai televíziónak adott interjújában, amikor azt mondta, hogy Biden intézkedései versenyhátrányt okoznak Európának. Biden dollármilliárdokat tervez a zöld iparba fordítani, miközben közvetlenül az Egyesült Államokban szeretné támogatni a gyártást.

 

„Az eredmény az lesz, hogy a saját problémáját talán megoldja, de az én problémámat növelni fogja. Sajnálom, hogy ilyen nyíltan ki kell ezt mondanom“ – közölte Macron, hozzátéve, hogy a Biden-politika „megoszthatja a Nyugatot“. Az Európai Unió azt fontolgatja, hogy saját zöld gazdaságának támogatásával kereskedelmi háborút üzen az Egyesült Államokkal.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.