Giorgia Meloni: az EU-nak védenie kell a külső határait - Körkép.sk
Ágota, Ingrid
  • HUF: 388.38
  • USD: 1.08
  • -4 °C
  • 3 °C
Külügyek

Giorgia Meloni: az EU-nak védenie kell a külső határait

A demográfiai problémák megoldását pedig a családpolitikában kell keresni

Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Riccardo De Luca

 

Az Európai Uniónak (EU) védenie kell külső határait, csak a valódi menekülteket kell befogadnia – hangsúlyozta Giorgia Meloni olasz kormányfő az Európai Konzervatívok és Reformerek európai parlamenti frakció Varsói Csúcs (Warsaw Summit) című konferenciáján szombaton lejátszott videoüzenetében.

 

Meloni a kétnapos konferenciát záró, Álmaink Európája című panelbeszélgetésben szerepelt felszólalóként, és online jelentkezett be oda Santiago Abascal, a spanyol VOX párt elnöke is, valamint beszédet mondott Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.

 

Meg kell találni a közös megoldást az EU-ba történő bevándorlásra – hangsúlyozta Meloni. Az uniónak védenie kell külső határait, “nem kényszerítheti lakosait az illegális bevándorlók tömegeinek befogadására” – tette hozzá. Kijelentette: “szolidaritásunkat csak azoknak kell megadnunk, akik valóban fenyegetés és üldöztetés elől menekülnek”.

 

SJE Nyílt nap

A demográfiai problémákkal kapcsolatban Meloni kiemelte a család védelmének fontosságát.

 

Az ukrajnai háborúról beszélve az EU- és a NATO-tagállamok “közös érdekének és kötelességének” nevezte Ukrajna további katonai és pénzügyi támogatását az e szervezetekben vállalt kötelességek teljesítéseként.

 

A háború gazdasági következményeit említve a szállítási láncok lerövidítését, a vállalkozások “túlzott szabályozásának és megadóztatásának” lazítását szorgalmazta.

 

Arra szólította fel a konferencia résztvevőit, hogy védjék meg a közösen vallott értékeket. “Ne féljetek a józan ész hangján beszélni, védeni országaink szabadságát és jólétét” – hangoztatta. Meggyőződését fejezte ki, hogy “Európa jövője konzervatív lesz”.

 

Abascal úgy látta: a mai EU “radikálisan eltér attól, amelyet alapító atyái elképzeltek”, mára “eltorzították a partnerség szellemét, elárulták a szubszidiaritás és a szabadság alapelveit”. Hozzátette. “a brüsszeli elit bürokratikus képződménnyé alakította át” az EU-t, amelynek “legfőbb eszköze most a nyomásgyakorlás és a zaklatás”.

 

A VOX elnöke bírálta az EU migrációs politikáját, mert szerinte tönkreteszi a városok biztonságát, a nemzetek jólétét. Kifogásolta “a kormányok szuverén döntéseit érő támadásokat” az EU részéről, és Brüsszel “családellenes politikáját” is.

 

Morawiecki a közel félórás beszédében kiemelte: az európaiak sorsát a következő évtizedekben az fogja meghatározni, “hogy a szabadság és a szolidaritás elvén összetartó, republikánus közösségként” felfogott Európát akarnak-e, vagy “központosított, bürokratikus intézményrendszerként” értelmezik az EU-t.

 

Meghatározó lesz az is, hogy Európa “nagy, fontos globális, transzatlanti szereplő” akar-e lenni, vagy ellenkezőleg, “e világ nagyjainak”, különösen “a nagy, veszélyes (…) barbár szomszédjának, Oroszországnak” kiszolgáltatott térséggé válik – magyarázta.

 

Morawiecki szerint Európa erejét “az egymással együttműködő erős, szuverén államok adják”.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket