Nyitókép forrása: unian

 

Az 1994-es budapesti nyilatkozatra tett szarkasztikus (?) utalást Mihajlo Podoljak az ukrán elnöki iroda vezetője. Legutóbb akkor keltette fel Közép-Európa figyelmét, mikor arról beszélt, hogy a győzelem után Ukrajna lesz a térség uralkodó állama. Most a budapesti nyilatkozatra utalva arról beszélt, hogy Ukrajna hajlandó garantálni Moszkva biztonságát, ha Oroszország lemond atomfegyvereiről. Ha Oroszország él a lehetőséggel, akkor Budapesten új nyilatkozatot írhat alá Ukrajnával.

 

A budapesti nyilatkozat volt az a dokumentum, amelyben Oroszország és a nemzetközi közösség elismerte Ukrajna területi integritását cserébe azért, hogy lemond a területén lévő szovjet atomarzenálról. A dokumentumot Ukrajna, az USA, Nagy-Britannia és Oroszország írta alá. Az is szerepel benne, hogy a felek tartózkodnak az erő alkalmazásától Ukrajnával szemben.

 

Podoljak azonban mást is mondott az elmúlt napokban. Kiejelentette, hogy „Putyin nem lehet része egyetlen párbeszédnek sem”.

 

 hirdetes_810x300  

Ezt azután fogalmazta meg, hogy Emmanuel Macron francia elnök azt nyilatkozta, hogy a háború rendezése esetén figyelembe kell venni Oroszország aggályait is.

 

Erre reagált Podoljak a fenti kijelentéssel, ami azt jelenti, hogy Ukrajna nem tárgyal Putyinnal, vagyis csak akkor tárgyal Oroszországgal, ha Putyint elmozdítják. Erre konkrét utalást is tett, mikor arról beszélt, hogy „Oroszország számára a túlélés egyetlen módja az orosz elit „restartja” a „régi hibáka helyrehozása” céljából.

 

„Putyin nem lehet része egyetlen párbeszédnek sem a világon, mert még Oroszországban sincs politikai perspektívája”

 

fogalmazott Podoljak.

 

Az ukrán vezetés vonakodik a fegyverszünet irányába elmozdulni, holott az Egyesült Államokból jöttek olyan jelzések, amelyek arra utaltak, hogy Kijev próbáljon nyitni az ellenség felé. A szakértők szerint az USA-nak ugyan érdeke Oroszország meggyengítése, de a teljes sarokbaszorítását inkább elkerülné többek között azért, mert a világ második legtöbb atomfegyverével rendelkezik.

 

A szemben álló felek azonban egyelőre nem akarnak vagy nem tudnak legalább egy közös nevezőt találni, amin elindulhatnak a rendezés felé. Az érem másik oldala, hogy az oroszok keményen támadják Bakhmutot Kelet-Ukrajnában, így míg el nem dől az a csata, míg ki nem derül, kerülhetnek-e jobb pozícióba a jelenleginél a fronton, vélhetően Moszkva kivár.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.