Nyitókép: AP

 

Az Európai Unió tagállamai további kétmilliárd euróval egészítik ki az Ukrajnának nyújtott katonai segélyek refinanszírozására már eddig is felhasznált alapot.

 

A Reuters két meg nem nevezett diplomata kijelentésével támasztotta alá az információt.

 

Az uniós országok a 2021 márciusában létrehozott Európai Békekeretet (EIP) használták fel, hogy fegyvereket és katonai felszereléseket vásároljanak Kijev számára. Az ebből az alapból származó pénzügyi források azonban nagyrészt elfogytak a csaknem kilenc hónapig tartó ukrajnai háború után, ezért Josep Borrell, az európai diplomácia vezetője november közepén arra kérte a tagállamokat, hogy töltsék fel az alapot az év végéig.

 hirdetes_810x300  

 

Az EIP költségvetését, amelynek eredeti célja például az afrikai országok támogatására irányuló katonai beszerzések finanszírozása volt, 2027-ig 5,7 milliárd euróban határozták meg. Az ukrajnai háború azonban az EU prioritásainak újraértékeléséhez vezetett.

 

Borell novemberben megerősítette, hogy az Unió a tagállamokkal együtt eddig legalább nyolcmilliárd euró értékben biztosított Ukrajnának fegyvert és katonai felszerelést. Az EU külügyminiszterei jövő hétfőn (december 12-én) munkatalálkozót tartanak Brüsszelben, amelyen teret adnak az EIP pénzügyi kiegészítésének kérdésére.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!