Nyitókép: Twitter/Ministry of Labour – State of Qatar via

 

A feltételezések szerint Katart érintő korrupciós botrány miatt hozott európai uniós intézkedések veszélyeztetik Doha és az EU kapcsolatát, valamint az energiabiztonságot is – jelentette ki vasárnap egy katari diplomata.

 

Az Európai Parlament csütörtökön javasolta a Katarral kapcsolatos jogalkotási munkák felfüggesztését és az ország érdekképviseleteinek kitiltását az uniós intézményből.

 

Katar aláhúzta: az efféle diszkriminatív lépések hátrányosan hatnak a regionális és a globális biztonsági együttműködésre, illetve a globális energiabiztonságot célzó tárgyalásokra.

 hirdetes_810x300  

 

„Határozottan elutasítjuk a kormányunkat bármiféle helytelen viselkedéssel összefüggésbe hozó állításokat” – szögezte le közleményében egy katari diplomata. „Nem Katar volt az egyetlen, amelyet a nyomozás megnevezett, mégis országunk volt az, amelyet egyoldalúan bíráltak és támadtak” – tette hozzá.

 

A belga ügyészség korábban elmondta, hogy több mint egy éve vizsgálják az Európai Parlamentben zajló korrupciót. A nyomozás keretében többeket őrizetbe vettek az elmúlt napokban, köztük az EP azóta leváltott alelnökét, Eva Kaili görög szocialista EP-képviselőt is.

 

A katari diplomata csalódottságának adott hangot, hogy a belga kormány ezalatt meg sem próbált kapcsolatba lépni a katari vezetéssel a tények feltárása érdekében.

 

A közlemény egyúttal hangsúlyozta: Doha és Brüsszel együttműködött a koronavírus-világjárvány idején, és Katar jelentős mennyiségű cseppfolyósított földgázt exportál Belgiumba is. Katar a világ egyik legjelentősebb földgáztartalékával rendelkezik.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.