Nyitókép forrása: belta.by

 

Ukrajna csütörtökön bejelentette, hogy a Fehéroroszország nyugati részén földet érő rakéta „szándékos provokáció” is lehet Oroszország részéről. Egyúttal jelezte, hogy hajlandó részt venni az ügy kivizsgálásában, de csak olyan országok szakértőivel, akiknek „hazája nem áll összefüggésben Oroszország, mint terrorista ország támogatásával”.

 

A nyilatkozatban azt is közölte az ukrán fél, hogy „Ukrajna továbbra is ellenáll az orosz barbarizmusnak és agressziónak, és érvényesíteni fogja feltétlen jogát az önvédelemhez”.

 

Hozzátette, hogy Kijev szintén tisztában van „a Kreml makacs igyekezetével, amivel próbálja bevonni az Ukrajna elleni háborúba Fehéroroszországot”. Ezért nem tudják kizárni, hogy szándékos provokáció történt a „terrorista Oroszország” részéről.

 

 hirdetes_400x285  

Az ukrán védelmi miniszter szerint Oroszország „olyan röppályát választhatott rakétáinak, hogy azzal kiprovokálja Fehéroroszország légterében történő megsemmisítésüket”.

 

Csütörtökön délelőtt egy S-300-as ukrán légvédelmi rakéta lépett be a belorusz légtérbe, amit a fehérorosz légvédelem kilőtt. A rakéta darabjai egy szántóföldbe csapódtak. Minszk magyarázatot követelt, bár hangneme nem volt támadó jellegű Ukrajnával szemben. Az S-300-as rakéták hatótávja 300 kilométer, így orosz területről aligha érte volna el Belorusz nyugati felét. Okulva a lengyel rakétaincidensből Ukrajna ezúttal nem állítja makacsul, hogy orosz támadás történt – a szerk.

 

Fehéroroszország területére csapódott egy ukrán légvédelmi rakéta (Videó)

 

Teraz.sk, körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.