Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Patrick Semansky

 

Az amerikai igazságügyi minisztérium vizsgál több „minősített jelzéssel” ellátott dokumentumot, amelyeket Joe Biden elnök még hivatali idejét megelőzően használt irodájában találtak novemberben – közölte Fehér Ház hétfőn.

 

Az elnök különleges jogtanácsosa elmondta, hogy „kis számú minősített megjelölésű dokumentumról van szó”, amiket az elnök jogi képviselői találtak meg, amikor kiürítették a Penn Biden Centerben található irodákat, amelyeket Joe Biden alelnöksége után használt mintegy két éven át.

 

A dokumentumokat egy zárt szekrényben találták meg november 2-án – közölte Richard Sauber, jogtanácsos, aki hozzátette, hogy a megtalálást követően rögtön értesítették a Fehér Házat, és az iratokat a következő napon átszállították az Egyesült Államok nemzeti levéltárába (National Archives).

 

 hirdetes_810x300  

Az elnöki jogtanácsos azt is közölte, hogy november eleje óta az elnök személyi jogászai együttműködnek a leváltárral és az igazságügyi minisztériummal annak érdekében, hogy megállapítsák, a 2017. januárjáig tartó Obama-Biden adminisztráció minden irata az előírás szerint a levéltár birtokában van.

 

Donald Trump, volt elnök a bejelentésre közösségi oldalán azzal a kérdéssel reagált, hogy „vajon a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) mikor tart házkutatást Joe Biden otthonában, illetve a Fehér Házban?”

 

Az előző elnök ezzel arra utalt, hogy nyáron a floridai otthonának irodáiban a nyomozóhatóság az igazságügyi minisztérium kezdeményezésére tartott házkutatást, amelynek során hivatali idejéből származó minősített dokumentumokat kerestek. A floridai Mar-a-Lago ingatlanban a nyomozók több minősített jelzéssel ellátott iratot foglaltak le augusztusban, amit követően az igazságügyi minisztérium mérlegelési körébe tartozik, hogy bűnügyi eljárást indít-e Donald Trump ellen.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.