Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Libkos

 

Az orosz védelmi minisztérium hivatalosan is bejelentette, hogy bevették Szoledar varosát. Egy nappal korábban hasonló bejelentést tett a Wagner-csoport névre hallgató orosz magánkatonai szervezet vezetője, Jevgenyij Prigozsin, ám akkor az ukránok cáfolták a hírt. Az ukránok és az amerikai sajtó szerint a Nyugat már Ukrajna tavaszi ellentámadására készíti fel az országot. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felhívást intézett többek között Zuzana Čaputová államfőhöz, hogy csatlakozzon az ő béketervéhez. Ez a háború 323. napja.

 

Teljes a bizonytalanság Szoledar kapcsán. A stratégiai fontosságú Bakhmut városától 7 kilométerre fekvő kisvárosnál (mindössze 10 ezer lakosa volt békeidőben) hetek óta kemény és rendkívül véres harcok dúltak. Pénteken az orosz védelmi minisztérium hivatalosan is bejelentette, hogy teljesen bevették Szoledart.

 

Az oroszok szerint ezzel sikerül elvágni az ukrán utánpótlási vonalakat Bakhmut irányába, és bekeríthetik az ott harcoló ukrán alakulatokat. Bakhmut városa már jóval fontosabb stratégiai szempontból: a háromszintű védvonalból itt húzódik a második számú. Ha az oroszok beveszik, akkor már csak egy védvonalat kell legyűrniük.

 

 hirdetes_810x300  

Ez viszont valószínűleg jóval nehezebb lesz, mint eddig volt. A legutolsó védvonal nyilvánvalóan a legerősebb lesz, és itt van a három valóságos erőddé alakított város, Konsztantinyivka, Szlovjanszk és Kramatorszk. Ha ezen mégis sikerül átverekedniük magukat, a nyílt sztyeppén már érvényesülni tud az orosz hagyományos haderő fölénye (elvileg az oroszoknál semmire sincs biztosíték). Elviekben az utolsó védvonal után egészen a Dnyeperig tolhatnák a frontot.

 

Az ukránok azonban pénteken is cáfolták az orosz állításokat.

 

„Szoledarban továbbra is kemény harcok folynak. Az ukrán fegyveres erők a nehéz körtülmények között is ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet”

 

fogalmazott Szerhij Cserevatij, az ukrán keleti hadseregcsoport szóvivője.

 

Zelenszkij felhívást intézett Čaputovához

 

Volodimir Zelenszkij pénteken hivatalos csatornákon azt javasolta Zuzana Čaputová szlovák államfőnek, hogy csatlakozzon az ő béketervéhez, amelynek célja az ukrajnai háború lezárása.

 

„Zuzana Čaputová államfővel a Szlovákia és Ukrajna közötti további katonai együttműködésről beszéltünk. Meghívtam őt, hogy csatlakozzon béketerv-kezdeményezésemhez. Közös nemzetközi eseményekről is egyeztettünk”

 

írta Zelenszkij a közösségi oldalakon.

 

Az ukrán államfő már hetek óta „globális békecsúcs” megrendezését szorgalmazza, és közzétett egy tíz pontból álló „békeformulát”, amelynek pontjai az orosz félnek (jelen pillanatban) nyilvánvalóan elfogadhatatlanok. Például tartalmazza, hogy az oroszok kivonulnak az orosz törvények szerint már annektált négy ukrán megyéről és a Krím-félszigetről is.

 

A Nyugat már az ukrán ellentámadásra készül?

 

Miközben az ukránok a keleti fronton súlyos veszteségeket szenvednek (az oroszok is, de nem az ő területükön folyik a harc és nagyobb a népességük – a szerk.) az amerikai The New York Times arról ír, hogy az újabb amerikai katonai támogatás és az európai NATO-tagok szándéka, hogy tankokat adjanak át Kijevnek, azt jelzik, hogy a Nyugat már Ukrajna tavaszi ellentámadására készíti fel az országot. 

 

„Ukrajnának szándékában áll folytatni saját katonai offenzíváját télen és a raszputyica idején tavasszal is. Oroszország szintén tavaszi offenzívára készül a nyugati hírszerző szervezetek információi szerint. Ukrajna pedig nem akarja, hogy az oroszok lélegzetvételhez jussanak addig és az után, nehogy újult erővel induljanak meg az ellenséges hadműveletek”

 

fogalmazott a lap. Azt azért érdemes hozzátenni, hogy a modernebb tankok és páncélosok átadása jól hangzik a sajtóban, de még hónapokig tarthat, amíg eljutnak a frontra, ráadásul a modern rendszerekkel felszerelt gépek használatára tovább tart az ukrán katonák kiképzése is. Érdemes lesz figyelni, hogy a nehézfegyverek átadásából mennyi valósul meg a gyakorlatban, és mekkora mennyiségben – elég lesz-e a háború eldöntéséhez..?

 

A nyugati narratíva megint változóban van. Az elmúlt napokban olyan kijelentéseket is lehetett hallani a liberális, háborúpárti mainstream képviselőitől, amelyek már Ukrajna győzelmétől teszik függő Oroszország gazdasági és politikai elszigetelését. Olyan nyilatkozatok születtek, amelyek szerint Ukrajna győzelme után is fenn kell tartani a szankciókat. Mivel a „győzelem” egy nagyon tág fogalom lehet a politikában (sok mindent bele lehet magyarázni), ezért az ilyen kijelentések arra utalnak, hogy narratívában a nyugati politikusok már elkezdték leválasztani legfontosabb célkitűzéseiket Ukrajna sorsától. Ismét előkerült az az amerikai megfogalmazás is, hogy hiába arat sikereket az orosz haderő „súlyos véráldozatok árán” Ukrajnában, stratégiailag akkor is elvesztette a háború. Ez egyébként nem áll messze a valóságtól, csak épp nincs befejezve a gondolat: milyen veszteségei vannak Ukrajnának, és milyen károkat szenvedett el Európa mindeközben?

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!