Nyitókép forrása: pixabay.com

 

A globális foglalkoztatás növekedése a tavalyi évhez képest lefeleződik. 2023-ban a tavalyi 2 helyett már csak 1 százalékkal emelkedik majd a világon a foglalkoztatottak száma. Az okok mögött az ukrajnai háború gazdasági hatásai, a magas infláció és a szigorúbb monetáris politika áll – közölte a Nemzetközi Munkásszervezet (ILO) hétfőn.

 

Miközben a foglalkoztatottság szűkül, az állástalanok száma idén várhatóan 3 208 000-ra emelkedik, a reálbérek nagy részét pedig az infláció fogja ledarálni.

 

„A globáis foglalkoztatás növekedési ütemének lassulása azt jelenti, hogy nem számíthatunk a COVID-járványok idején elvesztett álláshelyek helyreállására”

 

közölte Richard Samans, az ILO kutatási osztályvezetője.

 hirdetes_810x300  

 

Mindemellett az ILO arra számít, hogy a fekete és szürke foglalkoztatás visszaszorításában elért eredmények a gazdasági nehézségek miatt ismét elvesznek.

 

„A lassulás azt is jelenti, hogy sok munkavállaló kénytelen lesz rosszabb munkakörülményeket vagy kisebb fizetést kínáló állást is elfogadni. (…) Mivel az árak gyorsabban emelkednek, mint a nominális munkajövedelem, a megélhetési válság több embert taszít majd szegénységbe”

 

fejtette ki az ILO.

 

Reuters.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!