Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Matt Dunham

 

Vasárnap délben az ukrajnai Bucsa környékén tűnt fel Boris Johnson korábbi brit kormányfő, aki saját közleményében azt írta, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meghívására érkezett Ukrajnába.

 

A közleményben azt írta, hogy

 

„Ennek a háborúnak csak úgy lehet véget vetni, ha Ukrajn győz, mégpedig a lehető leggyorsabban”

 

fogalmazott.

 hirdetes_810x300  

 

Johnson szerint elérkezett az idő, hogy a Nyugat megduplázza Ukrajna felfegyverzésére irányuló erőfeszítéseit Kijev győzelme érdekében.

 

A brit kormány nem akarta kommentálni Johsnon ukrajnai látogatását, csak hangsúlyozták, hogy a volt kormányfő támogatja az Egyesült Királyság Ukrajna-politikáját.

 

Érdemes kiemelni, hogy tavaly tavasszal, mikor csaknem sikerült tető alá hozni egy orosz-ukrán fegyverszüneti megállapodást, annak épp Boris Johnson vetett véget azzal, hogy váratlanul Kijevbe látogatva közölte, hogy Nagy-Britannia a maga részéről nem fog biztonsági garanciákat adni Ukrajnának, ha létrejön a fegyverszünet. A témával akkor az Ukrajinszka Pravda ukrán lap is sokat foglalkozott.

 

Még áprilisban is volt esély a békére Oroszország és Ukrajna között. A tárgyalásokat a Nyugat ásta alá

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!