Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Darko Bandic

 

A Krím-félsziget soha többé nem lesz Ukrajna része, Koszovót pedig „elrabolták” Szerbiától – mondta Zoran Milanovic horvát államfő hétfőn újságíróknak Petrinjában, a litvániai NATO-misszióba induló 3. horvát kontingens búcsúztatóján.

 

Milanovic világossá tette: továbbra is ellenzi, hogy halálos fegyvereket küldjenek Ukrajnába, mert az nem segíthet a háború befejezésében.

 

Az államfő úgy vélte, hogy Oroszország Koszovó példájára fog hivatkozni,”mert cinikus”.

 

 hirdetes_400x285  

„Ki annektálta Koszovót? A nemzetközi közösség és mi. Elvették Szerbiától (.) Ez nem is annexió, ez rablás, egy területrész kivonása Szerbiából” – fogalmazott az elnök, hozzátéve: nem Koszovó kérdéséről beszél, hanem a teljes koncepcióról, amely szerint egyesek azt hiszik, joguk van mindenhez, ha az megfelel nekik, de ha más teszi, akkor az „bűncselekmény”.

 

Az államfő hangsúlyozta: „egyértelmű, hogy a Krím soha többé nem lesz Ukrajna” része, és Horvátországnak a humanitárius segélyek küldésén, valamint az orosz agresszió elítélésén túl nem kellene részt vennie ebben a konfliktusban.

 

Milanovic mélyen elítélte és erkölcstelennek nevezete, amit a Nyugat tesz az ukrajnai háborúval kapcsolatban.

 

„Mi a cél? Az orosz kormány megdöntése? A német tankok méginkább homogenizálják az oroszokat. Ez közelebb hozza őket a kínaiakhoz” – mondta Milanovic.

 

„Humanitárius segítségnyújtás és az agresszió elítélése igen, de bármi másban való részvétel halálosan veszélyes” – szögezte le.

 

Szavai szerint „2014 óta figyeljük, hogy valaki provokálja Oroszországot, hogy kirobbantsa ezt a háborút. Kirobbant. Elmúlt egy év, és mi csak most beszélünk a tankokról. Minden német tankot oda küldünk, mert az orosz tankok kiégtek. De ezeknek is az lesz a sorsa” – mutatott rá Milanovic.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 7 olvasónak tetszik ez a cikk.