Nyitókép: SITA/AP

 

Az ukrajnai orosz invázió kezdetén a Kreml vezetője, Vlagyimir Putyin állítólag megígérte Naftali Bennett akkori izraeli miniszterelnöknek, hogy nem öli meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. Erről Bennett nyilatkozataira hivatkozva az AP ügynökség számolt be vasárnap.

 

Naftali Bennett a 2021-es év közepétől 2022 június végéig, vagyis az orosz csapatok tavaly február 24-i ukrajnai inváziója idején állt az izraeli kormány élén.

 

Az orosz agresszió első heteiben Bennett megpróbált közvetítőként fellépni a konfliktus két oldala között. Ennek részeként tavaly márciusban Moszkvába látogatott, ahol azon kevés nyugati vezetők egyike volt, akik Putyinnal találkoztak.

 hirdetes_810x300  

 

Bennett saját szavai szerint akkor ígéretet kapott Putyintól, hogy nem engedi megöletni Volodimir Zelenszkijt.

 

 „Megkérdeztem (Putyint)… „A tervei között szerepel Zelenszkij megölése?” Azt válaszolta: „Nem ölöm meg Zelenszkijt.” Aztán azt mondtam neki: „Ezt úgy értem, hogy a szavát adja, hogy nem öli meg Zelenszkijt.” Ő (Putyin) azt mondta: „Nem áll szándékomban megölni Zelenszkijt”

 

– mondta Bennett a szombat este megjelent terjedelmes, ötórás interjúban.

 

Naftali Bennett a Putyinnal való találkozó után felhívta Zelenszkijt, hogy tájékoztassa őt az említett ígéretről. „Biztos Ön ebben?” – kérdezte tőle az ukrán elnök, mire Bennett azt válaszolta: „100%, hogy nem öli meg Önt”.

 

Az izraeli miniszterelnöknek ezután kudarcot vallott a háború befejezésére tett erőfeszítésében. Saját elmondása szerint azt viszont sikerült elérnie, hogy Putyin visszavonta Kijev leszerelésére vonatkozó követelését, Zelenszkij pedig megígérte, hogy Ukrajna nem csatlakozik a NATO-hoz.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!