Nyitókép: AP Photo/Petr David Josek

 

A nyugati országoknak nem szabad nyomást gyakorolniuk Ukrajnára, hogy olyan területi engedményeket tegyenek, amelyekkel aztán Oroszország feltételhez kötné a béketárgyalásokat – mondta az újonnan megválasztott cseh elnök, Petr Pavel a TASR riporterének.

 

„Teljes mértékben Ukrajnán múlik, hogyan értékeli a helyzetet. Nem szabad rákényszerítenünk Ukrajnát semmilyen területi engedményre vagy arra, hogy mindenáron teljesítse azokat a célokat, amelyeket kitűzött, és amelyekről például (Volodimir) Zelenszkij elnök beszél”

 

– mondta Pavel.

 

 hirdetes_810x300  

A leendő cseh elnök szerint a nyugati országok céljának Ukrajna szuverenitásának visszaállítása és megújítása, a nemzetközi joghoz való visszatérése és az orosz agresszió során elkövetett háborús bűnök megfelelő kivizsgálása kell legyen.

 

Pavel szerint a béketárgyalások kiindulópontjaként nem fogadható el az ukrán területek Oroszország általi, nemzetközi jogot sértő annektálása. „Amint elhagyjátok az ukrán területet, beszélhetünk a továbbiakról” – Pavel szerint a Nyugatnak ezt a hozzáállást kell tanúsítania a béketárgyalásokhoz.

 

A nyugati országoknak minden szükséges katonai segítséget meg kell adniuk

 

Ahogy Pavel folytatta, Oroszország gyakran alkalmazza a helyzet eszkalációjának elvét oly módon, hogy más államok félni kezdenek egy nukleáris konfliktus veszélyétől. Ennek eredményeként enyhítik álláspontjukat és támogatásukat Ukrajna mellett, Oroszország pedig eléri, amit akart. „Ez egyensúlyozás a kés élén, de nekünk ezzel számolnunk kell” – tette hozzá.

 

Pavel szerint fontos, hogy a nyugati államok szilárdan tartsák álláspontjukat.

 

„Nem manőverezhetünk, hogy biztosítunk-e Ukrajnának még korszerűbb fegyverekkel vagy sem. Mert Ukrajna nem tudja megvédeni magát Oroszország ellen e modern fegyverek nélkül”

 

– jelentette ki, és megismételte, hogy a nyugati országoknak minden szükséges katonai segítséget meg kell adniuk.

 

Emlékeztetett arra, hogy amikor a NATO Katonai Bizottságának elnöke volt, hangsúlyozta a biztonsági garanciák Oroszországgal való megbeszélésének fontosságát. Ennek azonban nem csak Ukrajnát kell érintenie, mert az „érintkezési vonal” „a Jeges-tengertől a Fekete-tengerig” húzódik.

 

„Sokkal komplexebben kellene megközelíteni az európai biztonság kérdését, esetleg elkezdeni néhány, a kölcsönös biztonságot garantálni hivatott, már elveszett szerződés megújítását. Erősíteni kell a kölcsönös bizalmat szolgáló intézkedéseket – minderre készen kell állnunk“

 

– véli az új cseh elnök. Hozzátette azonban azt is, hogy ennek csak azután szabad megtörténnie, hogy Oroszország elhagyja Ukrajna területét. „Nem fogadhatjuk el azt, hogy az agresszor eléri céljait, mi pedig beletörődünk ebbe“ – tette hozzá Petr Pavel.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.