Nyitókép forrása:

 

Az Európai Parlament (EP) képviselőcsoportjainak vezetői az EP házbizottságaként működő Elnökök értekezletén jóváhagyták Roberta Metsola EP-elnök által javasolt, az intézményi reformra vonatkozó terveket – tájékoztatott az uniós parlament csütörtökön.

 

A közlemény szerint a reformok célja az Európai Parlament feddhetetlenségének, függetlenségének és elszámoltathatóságának, valamint a külföldi beavatkozás elleni küzdelem megerősítése az EP-képviselők mandátumának szabad gyakorlásához való jogának védelme mellett.

 

A reformtervek között egyebek mellett türelmi időszak szerepel azon európai parlamenti képviselők számára, akik lobbizni kívánnak az EP-ben, azt követően, hogy már nincsenek hivatalban. Kötelezettség lenne a parlamenti munka érintetlenségével kapcsolatos valamennyi információ egyértelműbbé tétele az interneten. Minden olyan eseményt, ahol EP-ben lobbisták vesznek részt, kötelezően rögzíteni kell majd egy új típusú átláthatósági nyilvántartásban.

 

 hirdetes_400x285  

Minden EP-jelentés vagy állásfoglalás elkészítésében aktív szerepet vállalt valamennyi képviselőre, asszisztensre és egyéb alkalmazottra kiterjesztett követelmény lenne, hogy bejelentsék az unión kívüli országok diplomáciai képviselőivel és az átláthatósági nyilvántartás hatálya alá tartozó felekkel tervezett találkozókat. Betiltanák a baráti csoportok létrehozását unión kívüli országokkal, ahol már léteznek hivatalos parlamenti tárgyalópartnerek. Az EP-be érkező minden 18 év feletti látogatónak belépési nyilatkozatot kell majd kitöltenie. Ez a követelmény nem lesz érvényes az újságírókra és más uniós intézmények alkalmazottjaira. Az előadóknak és az árnyékelőadóknak kinevezésükkor összeférhetetlenségi nyilatkozatot kell benyújtaniuk az illetékes bizottsági titkárságnak. Az EP-képviselőknek pénzügyi érdekeltségekre vonatkozó felülvizsgált nyilatkozati formanyomtatványt kell kitölteniük, amely egyértelműbb információkat tartalmazna a képviselők mellékállásairól és külső tevékenységeiről.

 

Az EP továbbá meg kívánja erősíteni a nemzeti hatóságokkal ápolt együttműködését a korrupció elleni küzdelem hatékonyágának növelése érdekében, emellett rendszeres figyelemfelkeltő kampányokat kíván folytatni az EP-képviselők és a teljes személyzet kötelezettségeiről – tették hozzá.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!