Nyitókép: Sergei Savostyanov/TASS

 

Holtan találták moszkvai lakásában Andrej Botyikov orosz virológust, aki részt vett a koronavírus elleni orosz vakcina kifejlesztésében. A gyanú szerint egy férfi gyilkolta meg, aki betört a lakásba – írja a TASR a Newsweek honlapjának pénteki beszámolója szerint.

 

Botyikov egyike volt annak a 18 tudósnak, aki az orosz Gamalei Nemzeti Epidemiológiai és Mikrobiológiai Kutatóközpontban kifejlesztette a Szputnyik V vakcinát.

 

Botyikovként azonosította az orosz rendőrség azt a férfit, akit március 2-án egy moszkvai Rogova utcai lakásban találtak holtan. Az orosz nyomozóbizottság ezzel kapcsolatban gyilkossági nyomozást indított, feltételezve, hogy a 47 éves Botyikovot egy 29 éves férfi vita után övvel megfojtotta. Az eset után az elkövető elmenekült a helyszínről.

 hirdetes_810x300  

 

A nyomozóbizottság tájékoztatása szerint a nyomozók gyorsan azonosították és felkutatták a gyanúsítottat. „A kihallgatáson beismerő vallomást tett, és vádat emeltek ellene” – közölte a bizottság, hozzátéve, hogy korábban már indult ellene eljárás súlyos bűncselekmény elkövetése miatt.

 

Az orosz hatóságok egy sikertelen rablás irányába mutatnak, de a gyilkosság akkor történt, amikor több magas rangú orosz, köztük tudósok és üzletemberek is különös körülmények között meghaltak – elemzi a Newsweek. Botyikov két héttel azután halt meg, hogy Vlagyimir Makarov vezérőrnagyot is holtan találták az orosz belügyminisztériumtól. Az orosz nyomozók szerint Makarov öngyilkos lett, miután felfüggesztették a szolgálatból.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!