Nyitókép: Genya Savilov, Pool Photo via AP

 

Ebben az évben Ukrajna azon fog dolgozni, hogy fokozza az együttműködést az európai intézményekkel – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután találkozott Roberta Metsolával, az Európai Parlament elnökével.

 

„A feladat az, hogy mindent aktívan felkészítsünk országunk európai uniós tagságára, növeljük az Ukrajnába irányuló fegyverszállítást és megerősítsük az Oroszország elleni szankciókat”

 

– mondta Zelenszkij szokásos esti beszédében.

 

 hirdetes_810x300  

Zelenszkij többször is gyorsabb csatlakozási tárgyalásokat sürgetett az EU-val. Mint kifejtette, Metsolával a nyugat-ukrajnai Lvivben tartott konferencián tárgyalt.

 

Zelenszkij szerint a rendezvényen a Moszkva egy évvel ezelőtti inváziója óta elkövetett orosz bűncselekmények feltárására, valamint az erőszak áldozatainak rehabilitációjára összpontosítottak. Az ilyen cselekmények által érintetteknek lehetőséget kell adni arra, hogy visszatérjenek a normális életbe – hangsúlyozta.

 

Metsola Ukrajna uniós csatlakozási törekvéseivel kapcsolatban reményét fejezte ki, hogy a csatlakozási tárgyalások már idén elkezdődnek. Saját szavai szerint lenyűgözte az ország fejlődési üteme.

 

A lvivi konferencián kijelentette, hogy felelősség, szabadság és igazságosság nélkül nem lehet béke. „Az engedmények politikája soha nem működött” – tette hozzá.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!