Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Susan Walsh

 

Az amerikai hírszerzés előzetes megállapításai azt sugallják, hogy egy „ismeretlen ukránbarát csoport” követte el az Északi Áramlat vezetékszálai elleni támadást tavaly szeptemberben. A németek érdemben nem reagáltak a New York Times által megszellőztetett információkra, az oroszok azonban azt közölték, hogy az USA számára igen kényelmes felvetés csak az „igazságot keresők összezavarására” szolgál. Egy korábbi oknyomozó riportertől származó cikk szerint ugyanis Joe Biden amerikai elnök rendelte el a támadást, és az USA az norvégokkal együtt hajtotta azt végre – mindkét országnak tekintélyes gazdasági érdeke fűződött az oroszok kiszorításához az európai gázpiacról.

 

A jelentés szerint egy ukránokból, esetleg orosz állampolgárokból álló ukránbarát csoport követte a merényletet, az amerikaiak szerint azonban nincs bizonyíték arra, hogy a kijevi vezetés bárhogy is kötődne hozzájuk. Ugyanakkor nem árulták le, milyen információk és bizonyítékok alapján tették ezt a megállapítást.

 

A Reuters hírügynökség szerint a németek nem akarták érdemben kommentálni az amerikai lap által kiszivárogtatott információkat, mert a saját vizsgálatuk még nem zárult le. A Die Zeit azonban arról írt kedden, hogy a német hatóságok „azonosították a robbantásban használt hajót”, amely egy Lengyelországban bejegyzett vállalat ukrán tulajdonosaihoz tartozik, és amit „azonosítatlan nemzetiségű” öt férfi és egy nő bérelt ki.

 

 hirdetes_810x300  

Kijev tagadja, hogy köze lenne a vezetékek felrobbantásához. Mást nem is lehet várni tőlük: Németország több tucat Leopard 2-es és Leopard 1-es harckocsit ígért Ukrajnának, ha most elismernék, hogy közül van a német tulajdonban lévő Északi Áramlat vezetékek elleni támadáshoz, akkor a német közvélemény szimpátiája jelentősen változna.

 

Ugyanez a helyzet az amerikaiakkal. A Seymour Hersh oknyomozó újságíró által anno megírt verzió szerint az európai gázéhségből leginkább hasznot húzó két ország, az USA és Norvégia állt a robbantások mögött. Joe Biden amerikai elnök ráadásul tavaly február 7-én nyilvánosan kijelentette, hogy „vége lesz” az Északi Áramlat 2-nek, ha Oroszország megtámadja Ukrajnát.

 

Azonban az egész igen kényes kérdés, mert ha az amerikaiak voltak, az azt jelenti, hogy az egyik NATO ország megtámadta egy másik NATO-ország energia-infrastruktúráját – ami súlyos hatással lenne az amerikaiak által nagy nehezen egybekovácsolt NATO-egységre.

 

Az oroszok narratívájába Hersh verziója illik bele jobban, így szerintük az új, ukránbarát csoportról szóló információk csak figyelemelterelésként szolgálnak.

 

A korábbi elemzések szerint az akció végrehajtásához jártasságra és komoly felszerelésre volt szükség, ami legalább egy állam közreműködését feltételezi. A mainstream sajtó először Oroszországot próbálta beállítani felelősként.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!