Nyitókép: Uwe Anspach/dpa via AP

 

Az egész világ az orosz agresszió fenyegetettségében él – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő az Európa jövőjéről a németországi Heidelberg egyetemén hétfőn tartott előadásában.

 

A jobboldali politikus kiemelte, hogy Európa történelmi fordulóponthoz érkezett, és a fordulat a kommunizmus összeomlásánál is veszélyesebb helyzetet teremtett. A rendszerváltás idején ugyanis a változások békésen zajlottak, ezúttal viszont az egész világot orosz agresszió fenyegeti – mondta.

 

Hangsúlyozta, hogy európaiként kötelesség ellenszegülni Moszkva törekvéseinek.

 hirdetes_810x300  

 

Az EU jövőjéről kiemelte, hogy elutasítja az európai „szuperállam” gondolatát és a nemzetállamok elsőségének elvét vallja.

 

A lengyel kormányfő a 4EU+ nevű európai egyetemi szövetség szervezésében tartott előadásával tovább építi a kontinens jövőjéről szóló beszédek hagyományát, amelyet Emmanuel Macron francia államfő 2017-es párizsi és Olaf Scholz német kancellár 2022-es prágai – a Sorbonne, illetve a Károly Egyetemen – elmondott beszéde alapozott meg.

 

Mateusz Morawiecki a szervezők által programadóként jellemzett beszédében kifejtette, hogy a nemzetek szabadságára és a szabadságjogok biztosítására a nemzetállamok szuverenitása az egyetlen garancia. Mint mondta, a nemzetállamot nem lehet mással helyettesíteni, „más rendszerek utópisztikusak vagy illuzórikusak”. Ezért az EU-ban felül kell vizsgálni, hogy a tagállamok mely területeken, ügyekben helyezik át a döntés jogát a közösségi, uniós szintre.

 

Megjegyezte, hogy a közösség javaslattevő, döntéskezdeményező és végrehajtó szerve, az Európai Bizottság hatásköre az utóbbi évtizedekben jelentősen bővült, és ezt a folyamatot „sok tagállam ma már nagyon kritikusan szemléli”.

 

Kifejtette, hogy a Szovjetunió uralma alá vetett közép- és kelet-európai népek is éppen a szuverenitás és a szabadság megszerzéséért küzdöttek az elnyomás idején. Felfogásuk szerint a jogok és a szabadság csak a „szuverén nemzetállam” megteremtése, helyreállítása révén biztosítható.

 

Ennek a felfogásnak a helyességét társadalmi és gazdasági válságok sora bizonyítja, a többi között a koronavírus-világjárvány, amely megmutatta, hogy a polgárok egészségének megóvásában kulcsfontosságú a hatékonyan működő nemzetállam – mondta a Jog és Igazságosság (PiS) párt politikusa.

 

Ugyanakkor – fűzte hozzá – Lengyelország hátrányos megkülönböztetést, diszkriminációt tapasztal, amely annak tulajdonítható, hogy a szerencsésebb sorsú tagországokban nem értik, hogy milyen reformokra van szüksége egy posztkommunista államnak.

 

Az uniós intézmények a helyzet megértésének hiánya miatt be is avatkoznak a csak a lengyelekre tartozó, belső vitákba, méghozzá a jogállam védelmére hivatkozva, holott Lengyelországban ugyanúgy értelmezik a jogállamiságot, mint Németországban – fejtette ki Mateusz Morawiecki.

 

Más alapértékek ügyében sincs meg a kellő megértés és támogatás, és szintén megmutatkozik a diszkrimináció – tette hozzá, kiemelve, hogy a lengyel felfogás szerint a bajba jutott szomszéd megsegítése iránti elkötelezettség közös európai érték, az EU viszont más tagállamoktól eltérően Lengyelországnak csupán minimális segítséget ad az ukrán menekültek támogatásához.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!