Nyitókép: mlsz.hu

 

A történelmi jelkép kihelyezésének engedélyezése ügyében az MLSZ az UEFA és FARE egyértelmű állásfoglalását kérte. A két szervezet az MLSZ érvelését elfogadva elismerte, hogy önmagában a történelmi Magyarország térkép és az árpádsáv színei nem minősülnek rasszista magatartásnak, ugyanakkor a drapériára helyezett további szimbólumokra és feliratokra, a szurkolói rigmusokra ez nem vonatkozik. Mindezek alapján a szövetség engedélyezni fogja a drapériák bevitelét a soron következő két mérkőzésen – közölte az mlsz.hu.

 

Az elmúlt napokban mind az UEFA, mind pedig a FARE eljuttatta válaszát a két hazai válogatott mérkőzés megszervezése előtt álló magyar szövetséghez. A várakozásoknak megfelelően a két szervezet továbbra is harcol a kirekesztés, ezen belül a rasszizmus ellen, ezért az ilyen üzenetet hordozó drapériákat ezután is büntetni fogja, ugyanakkor jelentős előrelépést jelent, hogy a kizárólag a történelmi Magyarország térképét és a magyar nemzeti színeket tartalmazó molinó önmagában nem minősül fegyelmi vétségnek.

 

Az egyeztetések eredményeképpen a történelmi Magyarország tiszteletét és a határontúli szurkolókkal való összetartozást szimbolizáló drapéria stadionba történő bevitelét a szövetség engedélyezni fogja az alábbi feltételek betartása mellett:

 

 hirdetes_400x285  

• kizárólag a történelmi Magyarország térképét ábrázolhatja, más szimbólumot vagy feliratot nem;
• kizárólag piros, fehér és zöld színek lehetnek rajta;
• a molinót – a megszokott módon – be kell mutatni tartalma, valamint az égésmentesítés ellenőrzése miatt;
• a molinó a stadionban nem korlátozhatja a szurkolókat a mérkőzés zavartalan nézésében.

 

A szurkolóinknak ugyanakkor tudnia kell, hogy ha a fentiek szerint engedélyezett drapériára a kihelyezésekor bármilyen módon rasszista vagy politikai üzenet kerül, illetve a drapériához bármilyen rasszista vagy politikai üzenet kapcsolódik, akkor az fegyelmi eljárást von maga után, és ezzel a szurkolóink maguknak, szurkolótársaiknak, a csapatnak és a magyar labdarúgás megítélésének ártanak.

 

Az MLSZ a fentieken túl is minden szurkolót arra kér, hogy tartózkodjon a gyűlölet és a kirekesztés minden formájától.

 

Miért lehet nagy-magyarországos sál rajtunk, de tiltják a történelmi zászlót a magyar válogatott mérkőzéseken?

 

Van, akinek nem tetszik

 

A döntés előtt értetlenül állnak Bukarestben: az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke a román ProSportnak adott interjújában azt mondta, hogy nem is érti, mi jár az UEFA fejében. A Román Labdarúgó Szövetség elnöke pedig annyit mondott az üggyel kapcsolatban, hogy szerda reggel kérnek hivatalos tájékoztatást az UEFA-tól – írja a Mandiner.

 

A helyzetet provokatívnak ítélték meg és váratlanul érte a románokat az UEFA Nagy-Magyarország melletti döntése. Példátlan helyzetbe hozzák a román labdarúgást” – közölték.

 

Az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke úgy reagált, az UEFA nem hozott bölcs döntést. A Transtelex tudósítása szerint azt mondta, a Nagy-Magyarország térképet csak a történelemórákon, didaktikai elemként kellene használni.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!