Nyitókép: Mikhail Svetlov/Getty Images

 

Oroszország nem akar közvetlen konfliktusba lépni a NATO-val, és az az érdeke, hogy tárgyalások útján oldja meg az ukrajnai válságot – jelentette ki pénteken Dmitrij Medvegyev, az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsának elnökhelyettese, volt államfő és miniszterelnök.

 

A VKontaktye orosz közösségi hálózat felhasználói és újságírók kérdéseire válaszolva a politikus ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy bármilyen ukrán kísérlet a Krím félsziget visszavételére alapot szolgáltatna Oroszországnak „bármilyen fegyver” bevetésére.

 

„Az állam egy részének elszakítására irányuló bármilyen kísérlet az állam létezésének megsértése. Eléggé nyilvánvaló, hogy ez felhatalmaz bármilyen fegyver bevetésére, beleértve azokat, amelyeket a nukleáris doktrína előír. Remélem, hogy az óceánon túli »barátaink« megértik ezt”

 

 hirdetes_810x300  

– figyelmeztetett.

 

Azt is kijelentette, hogy a külföldi fegyverekkel együtt a velük Ukrajnába érkező szakértők is az orosz hadsereg számára legitim célpontokká válnak, amelyeket el kell pusztítani.

 

„Meg kell érteniük, ha egy amerikai vagy lengyel katonát találunk ott, meg kell ölnünk”

 

– mondta.

 

Az orosz politikus szerint a külföldi országoktól kapott katonai segítség nélkül Kijev csak néhány napig tartana ki, száz százalékban függ ettől a segítségtől. Leszögezte: az orosz erők akár Kijevig vagy Lvivig (Lemberg) előrenyomulhatnak Ukrajnában, „hogy kiirtsák a fertőzést”.

 

Kijelentette, hogy Kijev teljes egészében külföldi pénzből él. Feltette a kérdést, mi történik, ha véget érnek a harci cselekmények?

 

„Ukrajnában nemcsak csőd van, hanem teljes egészében külföldi eszközökből élnek, ez egy nem létező állam. (…) Nem tudom, fogják-e őket majd tovább támogatni”

 

 mondta.

 

Ukrajna esetleges európai uniós tagságát Dmitrij Medvegyev „százszázalékos hazugságnak” nevezte. „Kinek kellenek így? Csak azért mondják, hogy megnyugtassák az embereket és a kijevi klikket” – tette hozzá. Medvegyev figyelmeztetett: az orosz és az amerikai hadsereg közötti összecsapás következményei borzalmasak lennének. Mint mondta, egy ilyen háborúnak nem lenne győztese.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!