Nyitókép: Getty Images

 

Nancy Faeser német belügyminiszter szerint megtagadhatják a beutazást Németországba az orosz sportolóktól, amennyiben ismét engedélyezik számukra, hogy nemzetközi versenyeken vegyenek részt.

 

Az SPD-s politikus hétfői nyilatkozatában jelezte, a tiltás a vízumszabályoknak megfelelően érvényesülne.

 

„Azok az országok, ahol jelentős sporteseményeket szerveznek, nem tehetetlenek. A vízumkiadáson keresztül ellenőrizhető, hogy az oroszok szerepelhetnek-e. Németországban a nemzetközi versenyek rendezésekor ennek megfelelően tudunk cselekedni. Mindig világos állásponttal fogunk cselekedni”

 

 hirdetes_810x300  

– fogalmazott a német belügyi tárca vezetője.

 

A tavaly feburárban kitört ukrajnai háború miatt az orosz és fehéroroszok sportolókat nem engedélyezték nemzetközi viadalokon indulni, azonban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) március 28-i javaslata alapján a rendezők erre engedélyt adhatnak.

 

A feltételek között szerepel, hogy a versenyzők semleges színekben állhatnának rajthoz, nem emelhetnek szót Oroszország ukrajnai háborúja mellett, és nem állhatnak kapcsolatban a fegyveres erőkkel vagy a nemzetbiztonsági szervekkel.

 

A NOB állásfoglalása miatt több ország már visszalépett nemzetközi sportversenyek szervezésétől.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!