Nyitókép: Getty Images

 

Még nyár előtt döntés születhet modern nyugati vadászgépek átadásáról Ukrajnának – mondta el Troels Lund Poulsen dán ügyvivő védelmi miniszter kedden.

 

A tárgyalások időbe telnek, mert az országoknak együtt kell cselekedniük, de rövid távon döntés születhet a kérdésben – magyarázta a tárcavezető ukrajnai látogatása során.

 

Dánia nem egyedül fog erről határozni, hanem több országgal együtt, és az amerikaiakkal is egyeztetni kell az ügyben – hangsúlyozta a miniszter.

 hirdetes_810x300  

 

Szlovákia és Lengyelország március végén, illetve április elején kezdett szovjet tervezésű MiG-29-es vadászgépeket küldeni Ukrajnának.

 

A Kijev által kért modern nyugati repülőgépeket azonban még nem szállították le, annak ellenére, hogy több nyugati ország is tett ilyen irányú felajánlást.

 

Dánia negyvenhárom F-16-ossal rendelkezik, amelyek közül harminc aktív. Ezeket az amerikai tervezésű repülőgépeket huszonhét, szintén amerikai F-35-ösre cseréli le.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!