Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

 

Az Egyesült Államok a barátunk, és fontos szövetségesünk is – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

 

A kormányfő fontosnak nevezte, hogy „egy közös katonai védelmi szövetségnek vagyunk a tagjai”, és van filozófiai hasonlóság is a két ország között, „az alapvető hitek azok egyeznek”. Amerika is keresztény ország, továbbá a gazdasági kapcsolatok „egy sikertörténet képét mutatják” – sorolta.

 

Hozzátette: „minden adott ahhoz, hogy jó és baráti kapcsolataink legyenek”.

 hirdetes_810x300  

 

Megjegyezte: ugyanakkor Amerika nem egységes, ma egy megosztottabb ország képét mutatja, és nagyok a pártpolitikai különbségek.

 

Kitért rá: Amerika azt küldi ide nagykövetnek, akit akar, „nekünk pedig tudomásul kell venni, hogy az amerikai nagykövet képviseli az Egyesült Államok véleményét Magyarországon”. Azonban „szokatlan, hogy ezt az amerikai véleményképviseletet utcai plakátokon keresztül valósítja meg az amerikai nagykövetség” – fogalmazott.

 

Azt mondta: „mintha ritmuskésésben is lennének”, mert azon az van, „hogy ruszkik haza. Mi hazaküldtük őket.”

 

A kormányfő az amerikai nagykövetség által bejelentett büntetőintézkedésekről elmondta: nem Magyarországgal szembeni szankciókról van szó, a Washington által közzétett, 34 magánszemélyt felsoroló listán egy magyar van, de szerepel ciprusi, osztrák és liechtensteini is. Ez alapvetően pénzügyi szakemberekre összpontosító amerikai akció volt – mondta.

 

Orbán szerint a háború óta világos volt, hogy a Nemzetközi Beruházási Bank lehetőségei szűkülnek, a mostani szankciókkal pedig „tönkre is tették”, ellehetetlenült a működése. Ilyen körülmények között Magyarország részvétele a bank további munkájában értelmetlenné vált, ezért a delegáltjaikat visszavonták, és Magyarország kilépett a Nemzetközi Beruházási Bankból – tette hozzá.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!