Nyitókép forrása:SITA/AP Photo/John Minchillo

 

Antonio Guterres ENSZ-főtitkár hétfőn kijelentette, hogy a globális hatalmak közötti konfliktus kockázata „történelmi csúcson” van. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pedig arra figyelmeztetett, hogy a világ „talán veszélyesebb fordulóponthoz érkezett”, mint ami a hidegháború idején volt.

 

„A nagyhatalmak közötti feszültségek történelmi csúcson vannak, ahogy a tévedésből és szándékosan indított konfliktusok kockázata is”

 

mondta Guterres a 15 tagú ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén. A testület soros elnöki tisztségét most Oroszország tölti be, tehát Lavrov elnökölt.

 

„Ahogy a hidegháború idején, most is veszélyes, talán még veszélyesebb küszöbhöz érkeztünk. (…) A helyzetet rontja a multilateralizmusba vetett bizalom elvesztése”

 

 hirdetes_810x300  

fogalmazott az orosz külügyminiszter, majd hozzátette:

 

„Nevezzük nevén a gyereket: senki sem engedte meg, hogy a nyugati kisebbség az egész emberiség nevében beszéljen”

 

mondta.

 

Az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete, Linda Thomas Greenfield válaszul kijielentette:

 

„Az álszent Oroszország megtámadta Ukrajnát és lábbal tiporja az ENSZ Alapokmányát. (…). Ez illegális és nem kiprovokált, szükségtelen háború, amely ellentétes legszentebb alapelvünkkel: az agresszió, a területi hódítás soha, de soha nem fogadható el”

 

fogalmazott.

 

Az ENSZ a szóváltások közepette igyekszik megmenteni a feket-tengeri gabonafolyosóról szóló egyezményt, amely május 18-án ismét lejár, és egyre nehezebb hosszabbításra rábírni az oroszokat.

 

Reuters, Körkép.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 7 olvasónak tetszik ez a cikk.