Nyitókép forrása: Szijjártó Péter facebook-oldala

 

Azerbajdzsán, Bulgária, Magyarország, Románia és Szlovákia egyetértési megállapodást kötött az azeri földgáz Közép-Európába szállításáról az úgynevezett Szolidaritási Gyűrűn keresztül, a régió energetikai infrastruktúrájának fejlesztése révén – közölte Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter kedden Szófiában.

 

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az aláírási ceremónián rámutatott, hogy Magyarország nem rendelkezik számottevő földgázzal, így ezen a téren erősen függ másoktól, ezért döntő fontosságú számára a diverzifikáció, amely fogalom alatt azonban a kormány újabb források bevonását érti, nem pusztán a „függőség földrajzi irányának” megváltoztatását.

 

„A jelenlegi energiaválság legjobb megoldása az lenne, ha több földgázt tudnánk Európába hozni, több forrásból és több útvonalon keresztül”

 

mondta Szijjártó.

 hirdetes_400x285  

 

Leszögezte, hogy Közép-Európa számára a legrealisztikusabb megoldást ma az azerbajdzsáni gáz behozatala jelentené, de ehhez megfelelő szállítási útvonalakra lenne szükség.

 

Kiemelte, hogy minél inkább el van zárva egy ország a tengertől, annál inkább függ a környező energetikai infrastruktúrától.

 

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a közép- és délkelet-európai infrastruktúra fejlesztése egyrészről az érintett országok házi feladata a beruházások előkészítése és megszervezése terén, másrészről viszont az Európai Uniónak is szerepet kell játszania a finanszírozásban.

 

„Az újabb energiaforrások bevonása valódi európai ügy, ezért ez európai kötelezettség” – jelentette ki.

 

„Mivel udvarias emberek vagyunk, ezért csak kérjük, noha követelni is jogos lenne az Európai Unió erős pénzügyi támogatását ebben a tekintetben”

 

fogalmazott.

 

Jogos lenne követelni, hogy az Európai Unió végre vegye komolyan ezt az ügyet, és támogassa a közép-európai és a dél-európai országok gázellátásának diverzifikációját – tette hozzá, úgy vélekedve, hogy ennek elmaradása tovább rombolná az EU hitelességét az energiapolitikában.

 

A miniszter tudatta, hogy a magyar átviteli rendszerirányító készen áll, ahogy a kormány is kész minden szükséges fejlesztésre annak érdekében, hogy évi ötmilliárd köbméteresre bővítse a Szolidaritási Gyűrű Romániából Szlovákiába tartó magyar szakaszának kapacitását.

 

„A Szolidaritási Gyűrű nélkül, európai finanszírozás nélkül, mi, akik ténylegesen Közép-Európa középső részén élünk, nem tudunk jelentős mennyiségű gázt beszerezni Azerbajdzsánból”

 

összegzett.

 

A Szolidaritási Gyűrű az azerbajdzsáni földgáz Közép-Európa juttatására szolgálna a tervek szerint, ezen útvonal Törökországból Bulgárián, Románián és Magyarországon Szlovákiáig vezetne.

 

 

A szófiai találkozón Ilham Alijev azeri és Rumen Radev bolgár elnök mellett jelen volt Parviz Sahbazov azeri, Roszen Hrisztov bolgár és Daniel Popescu román energiaügyi miniszter, valamint Karel Hirman megbízott szlovák gazdasági miniszter.

 

Hirman miniszter tárcája közleménye szerint reméli, hogy az EU pozitívan értékeli majd a projektet és politikailag és pénzügyileg is támogatja majd az országok igyekezetét.

 

A szlovák miniszter a „Zöld energia a jövőért” elnevezésű konferencián is részt vett Szófiában.

 

„Támogatják az új energetikai partnerségeket, amint azt a ma délelőtti egyetértési megállapodás aláírása is megerősíti. Ezért kulcsfontosságú az együttműködés a pragmatikus és nem ideológiai vita fenntartásában, különösen a gáz és az atomenergia jövőbeni felhasztnálását illetően.”

 

fogalmazott a szlovák gazdasági miniszter.

 

MTI, teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!