Nyitókép forrása: AFP

 

Joe Biden amerikai és Jun Szuk Jol dél-koreai elnök szerdán aláírták azt a megállapodást, amely lehetővé teszi, hogy több mint 40 év után ismét nukleáris fegyverekkel felszerelt amerikai tengeralattjárók állomásozzanak Dél-Koreában. A hivatalos indoklás szerint a döntés Észak-Koreával áll összefüggésben, ám valószínűleg inkább a Tajvan körül emelkedő feszültség áll a háttérben.

 

A hivatalos állásfoglalás szerint a ballisztikus atomrakétákkal felszerelt tengeralattjárók „tervezett dokkolásainak” célja Észak-Korea elrettentése attól, hogy megtámadja Dél-Koreát. Biden és Jun elnököt is „mély aggodalommal tölti el Észak-Korea ballisztikus rakétaprogramjának fokozódása”.

 

Az AP hírügynökség három neve elhallgatását kérő bennfentes tisztviselőre hivatkozva azt írta, hogy a két ország vezetője hónapok óta dolgozik a terv részletein, amelyekben kiemelt szerepe van az USA elrettentő képességeinek demonstrációjának.

 

 hirdetes_810x300  

Az Egyesült Államok és Dél-Korea is jobban összehangolná a „nukleáris válaszstratégiát” arra az esetre, ha Észak-Korea megtámadná Dél-Koreát, ugyanakkor az atomütőerő „operatív irányítása továbbra is az USA ellenőrzése alatt maradna”.

 

Dél-Korea állítólag az Észak-Korea miatti fenyegetés miatt fontolgatja saját, 50 évvel ezelőtt leállított atomprogramjának folytatását (a dolog érdekessége, hogy hamarabb vágtak bele az atomprogramba, mint az északiak).

 

A most aláírt megállapodás az amerikai és dél-koreai hadsereg szorosabb együttműködését és a kiképzés összehangolását írja elő, Dél-Korea pedig egyúttal megerősítette elköteleződését az atomsorompó egyezmény iránt (amivel kvázi jelezte, hogy nem fogja megújítani atomprogramját).

 

Az amerikai nukleáris robbanófejekkel felszerelt tengeralattjárók a 70-es években viszonylag gyakori vendégek voltak Dél-Korea partjainál, havonta 2-3 három alkalommal is megfordultak (ez a hivatalosan elismert adat), miközben az USA több száz nukleáris robbanófejjel rendelkezett Dél-Korea területén.

 

A hidegháború után azonban az USA kivonta összes nukleáris fegyverét a Koreai-félszigetről. 1992-ben Észak- és Dél-Korea közös nyilatkozatot írtak alá, amelyben vállalták, hogy nem próbálnak meg sem építeni, sem birtokolni atomfegyvereket. Ezt Észak-Korea nyilván nem tartotta be.

 

Az AP szerint szó sincs róla, hogy az USA újabb atomfegyvereket telepítene a félszigetre, helyette a tengeralattjárók, valamint bombázók és repülőgéphordozó anyahajók jelenlétével demonstrálja elrettentő erejét.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!