Nyitókép: AP Photo/Virginia Mayo

 

Lengyelországban megkezdődött az ukrán pilóták kiképzése az F-16-os vadászrepülőgépek üzemeltetésére. Ezt Josep Borrell, az uniós diplomácia vezetője jelentette be kedden.

 

„Örülök, hogy végre több országban megkezdődött a pilótaképzés az F-16-osokra. Ez eltart egy ideig, de minél hamarabb, annál jobb” – mondta az uniós védelmi miniszterek brüsszeli találkozóján.

 

Arra a kérdésre, hogy hol kezdődött az ilyen képzés, Borrell azt mondta, hogy „például Lengyelországban”. Ezt az információt az AFP ügynökség és egy magát megnevezni nem kívánó EU-diplomata is megerősítette, de Varsó nem volt hajlandó kommentálni.

 hirdetes_400x285  

 

A kiképzésre azután került sor, hogy Joe Biden amerikai elnök múlt héten engedélyt adott nyugati szövetségeseinek, hogy megkezdjék az ukrán pilóták kiképzését az amerikai gyártmányú F-16-os vadászrepülőgépek üzemeltetésére, ezzel megalapozva azok esetleges szállítását Ukrajnába.

 

Az Ukrajnával szomszédos Lengyelország, amely az egyik legelszántabb támogatója, hónapok óta hangoztatja, hogy készen áll az ukrán pilóták képzésére.

 

Kajsa Ollongren holland védelmi miniszter szerint a Kijevet támogató nyugat-európai országok koalíciója „a lehető leghamarabb” szeretné megkezdeni az ukrán pilóták képzését az az F-16-osokra. Elmondása szerint a kiképzés lesz az „első lépés” afelé, hogy a vadászgépeket végül Kijevbe szállítsák.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!