Nyitókép forrása: bloomberg.com

 

Reagált az ukrán külügy Orbán Viktor magyar miniszterelnök Bloombergnek adott interjújában tett kijelentéseire. A kijevi külügyminisztérium nyomatékosította, hogy Orbánt csak a a Kremlben támogatják, Ukrajna célja pedig területének teljes felszabadítása.

 

„Orbán Viktor magyar kormányfő az Ukrajna elleni orosz agresszió kapcsán arról beszélt, hogy nem az számít, hogy ki támadott meg kit. Az a meggyőződése, hogy Ukrajna nem nyerheti meg a háborút. A Kreml örülhet: a magyar kormányfő felmentette az Ukrajn elleni agresszió miatti felelőssége alól”

 

közölte Oleg Nyikolenko ukrán külügyi szóvivő. Kiemelte, hogy az európai vezetők tavaly úgy vélték, hogy Ukrajna 72 óra alatt elesik.

 

„Tévedtek akkor, és tévednek most is. Az ellenséggel szembeni megadás szószólóival ellentétben Ukrajna folytatni fogja a harcot, egészen területének oroszok alóli felszabadításáig”

 

 hirdetes_810x300  

közölte Nyikolenko. Rögtön ezután hozzátette, hogy Ukrajnának több nyugati eszközre van szüksége Oroszország legyőzéséhez.

 

Kijev reakciója kapcsán azt is hozzá kell tenni, hogy a háborút nem nyerték meg, területük közel 20 százaléka orosz megszállás alatt áll, és rengeteg embert veszítettek, miközben a lakosság legalább negyede elmenekült az országból. Még az amerikai katonai illetékesek sem gondolják úgy, hogy Ukrajna győzni fog. Mark Milley amerikai vezérkari főnök például többször elmondta az elmúlt egy évben, hogy elenyésző az esély arra, hogy Ukrajna kiszorítja az oroszokat területéről, és azt is elmondta, hogy minden háború, így ez is tárgyalásokkal fog véget érni.

 

Orbán a katari gazdasági fórumon: Azonnal véget kell vetni a háborúnak!

 

Körkép.sk, Ukrajinszka Pravda

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.