Nyitókép: MTI/Kátai Edit

 

III. Károly brit király azután, hogy katonai kitüntetéssel fogadták a román fővárosban, Bukarestben, szombaton Erdély történelmi vidékére látogatott.

 

Drakula rokona

 

Az új brit uralkodó Románia iránti vonzalmának rövid magyarázata az, hogy rokonságban áll Drakulával. Ez se nem spekuláció, se nem trükk. Ezt maga III. Károly III. mondta – állítólag a „vérében” van ez a vidék Karóbahúzó Vlad egyik leszármazottjaként. Hozzátette: „mindig otthon érezte magát Romániában”. Aranyos túlzás, de van benne valami. Vlad Tepest a brit író, Bram Stoker regénye, a Drakula tette híressé.

 hirdetes_810x300  

 

III. Károlyt egyébként más rokoni szálak is fűzik az országhoz: apjának unokatestvére volt Mihály király, az országból 1947-ben elűzött utolsó román uralkodó. A brit királyi családnak egyébként erdélyi magyar gyökerei is vannak: a király szépanyja, Rhédey Klaudia a Maros megyei Erdőszentgyörgyön született 1812-ben, és az ottani Rhédey-kastélyban nevelkedett.

 

Házak, birtokok Erdélyben

 

Régen – még walesi hercegként – több eredeti házat vásárolt itt, és alapítványt hozott létre a történelmi örökség megmentésére. A környezet védelmezőjeként Erdélyt „szó szerint az utolsó érintetlen vidéknek” nevezte.

 

Károlynak jelenleg tíz háza van, amelyeket a Mihai Eminescu Trust nevű alapítványán keresztül vásárolt. Köztük van a Szeben megyei Almakeréken álló Apafi-kúria, egy ház a Brassó megyei Szászfehéregyházán, de a Székelyföldre is „hazajár”, hiszen a háromszéki Zalánpatakon is vásárolt egy birtokot, amelyen újjáépített parasztházak állnak. Emellett a Máramaros megyei Brében is van négy háza. A brit uralkodó alapítványa eddig mintegy egymillió fontot fektetett be Erdélyben.

 

Az angol királyi udvar szabályai szerint királlyá válása után az egykori walesi herceg átadja birtokait a trónörökös hercegnek, de érdekes módon a zalánpataki birtok ezúttal kivételt képez, mert III. Károly nem mondott le fia javára székelyföldi birtokáról.

 

„Amikor idejön, ellazul”

 

Május 6-i koronázása óta első külföldi látogatása keretében III. Károly felkereste Zalánpatakot és Szászfehéregyházat. Negyed évszázaddal ezelőtt, 1998-ban járt először Szászfehéregyházán.

 

Dan Spataru, a polgármesteri hivatal munkatársa azt mondta, hogy látogatása „formálisabb, hivatalosabb” volt a koronázás után. „Amikor idejön, ellazul, többet mosolyog – már nem az a hivatalos, szigorú ember” – mondta. „Sajnáljuk, mert korábban sokkal lazább volt a légkör. Most egy kicsit szigorúbb” – mondta Spataru a biztonsági szigorításról.

 

„Tíz évvel ezelőtt Károly szabadon sétált, a falusiak udvaraiba járt, felfedezte őket anélkül, hogy bárki védte volna őt” – mondta a vendégház tulajdonosa, Alexandru Toader. „Ezt most már nem tudja megtenni” – tette hozzá. Az elmúlt hetekben ezért el kellett magyaráznia a hatóságoknak, hogy kit is fog elszállásolni.

 

A brit király 2016-ban vásárolta első otthonát Szászfehéregyházán. A poros lovas kocsis utak és a zöld dombok között húzódó színes házak vonzották ide. Eredeti formájában alkalmi lakhelyül kívánta helyreállítani, később a másik szenvedélyének számító botanikának szentelt múzeumot alakítottak ki belőle.

 

A környezettudatos uralkodó Bukarestben méltatta Romániát, amiért még mindig „sok olyan növény- és állatfaj otthona, amelyek eltűntek vagy veszélyben vannak Európában és a világon”.

 

A Mihai Eminescu Trust alapítvány elnöke, Caroline Fernoland elmondta, hogy kedden mintegy 200 helyi lakos fogadja a királyt az UNESCO által védett fallal körülvett templomban. „Nem fogunk semmit szépíteni, a szépség már ott van” – mondta, hozzátéve, hogy Szászfehéregyháza értéke „az emberekben és a meglévő örökségben” rejlik.

 

Štandard.sk, MTI, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.