Nyitókép: mti

 

Magyarország a családok és a demográfia ügyének leghangosabb és legkitartóbb szószólója a nemzetközi politikában, és ebben a liberális nyomásgyakorlás ellenére sem lesz változás – erről Orbán Viktor beszélt a demográfiai csúcs nyitónapján, Budapesten.

 

A miniszterelnök úgy fogalmazott: a liberálisok célja a félelem a jövőtől. Azt mondta: Magyarország a konzervatív politikák inkubátorháza, ez az a hely, ahol a jövő konzervatív politikáját, működő megoldásait, előre mutató kezdeményezéseit kifejlesztik.

 

„Félelemből cselekszünk, Európa félelemből cselekszik, és a félelem defetistává tesz bennünket. Azt mondjuk, hogy nincs jövő, és ez egy önbeteljesítő jóslattá is válik, ezért demográfiai csúcsot rendezni nemhogy értelmes dolog, hanem egyenesen kötelesség. Kötelesség a jövő felé, kötelesség a gyermekeink felé és kötelesség a civilizáció felé is. Ma ez a legnagyobb fórum, ahol a legfontosabb kérdésekkel, az otthonnal, a családdal és a gyermekvállalás csodájával foglalkozunk”

 

– fogalmazott a miniszterelnök.

 

A magyar kormányfő hangsúlyozta: hiába támadják a magyar kormányt a liberális világból azért, mert családbarát, konzervatív és hazafias, „ez csak megkeményít bennünket, nincs változás”. Ha valaki azt hiszi, hogy sürgetéssel, és nyomásgyakorlással változást tud elérni, az nem ismeri a magyarokat – jegyezte meg.

 

Mint mondta, fontos, hogy két év után újra demográfiai fórumot tartunk, Európát ugyanis még mindig egy progresszív, liberális elit vezeti. A miniszterelnök azt látja, hogy Európa fontos kérdései helyett, mint például a kontinens demográfiai jövője, mindenféle sületlenséggel, képtelenséggel van elfoglalva.

 

Orbán Viktor emlékeztetett, hogy a szovjetek komolyan gondolták, hogy egyes folyók folyási irányát megfordítsák és felülírják a világ rendjét. Ez jutott eszébe, amikor az Európai Parlement két éve megszavazta, hogy a férfiak is szülhessenek gyermeket.

 

Felhívta a figyelmet, hogy az MCC egyik elemzése azt állapította meg, hogy az Eurobarometer különböző felmérései kizárólag a progresszív politikai elit félelmeit tükrözi és nem arról szólnak, ami az embereket foglalkoztatja.

 

Egy diktatúrában azt még csak-csak el tudjuk képzelni, hogy a vezetők teljesen más malomban őrölnek, de az elképzelhetetlen, hogy ez megtörténhessen egy nyugati demokráciában, ahol a választók akarata a döntő. Az európai polgárokat pedig az érdekli leginkább, hogyan tudnak családot alapítani, biztos otthont teremteni és biztonságban felnevelni őket. Ezek a demográfiai kérdések, mégsem ezek vannak fókuszban az európai politikában

 

húzta alá a miniszterelnök.

 

Szerinte azért lehet ez, mert a világ működésének értelmezését a liberálisok meghekkelték.

 

Elterjesztették, hogy az egyén a világon a legfontosabb, és nincs semmi efelett. Zsarnokságot látnak mindenben és mindenkiben, a családban, a hazában, az Istenben. Pedig a korlát abban is szolgál, hogy megkapaszkodjunk benne és támasztékot, amely segít feljebb lépni és azzá váljunk, akinek a Jóisten teremtsen minket. Igaz, az együttélés, korlátot is jelent, de enélkül nincs szabadság sem. Mi itt Magyarországon tudjuk, hogy a szabadsághoz legalább két ember kell, aki egyedül van, az nem szabad, hanem magányos

 

szögezte le Orbán Viktor. Kiemelte, hogy a liberálisok félelmet keltenek, amivel bekopogtat az irreális félelem a jövőtől.

 

Orbán felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon a demográfiai politika öt célt tűzött ki maga elé:

 

  • legyen a gyermekvállalás előny,
  • fontos az otthonteremtés,
  • az édesanyák segítése,
  • családbarát működés,
  • jogi védelem.

 

2010 óta az egy gyermekes családok jövedelme megduplázódott, míg a többgyermekes családoké háromszorosára nőtt. Minden ötödik család új otthonhoz jutott – ismertette Orbán Viktor.

 

Jelezte, hogy Magyarországon az édesanyákat fenyegető legnagyobb veszély, hogy egyedül kell a gyermeküket nevelni, ám mára négyből három gyerek családba születik. Mint mondta, ezzel párhuzamosan bevezették a négygyermekes anyákra az adómentességet, és a tervek között szerepel, hogy ezt kiterjesszék a háromgyermekesekre is.

 

Össze kell állítani a magyar családpolitika 2.0 programját

 

Jövőre európai parlamenti választások lesznek, minden adott, hogy „egy átkaroló hadművelettel a magunk javára fordítsuk az erőviszonyokat”, és közben nekünk, magyaroknak el kell végeznünk a házi feladatunkat: össze kell állítani a magyar családpolitika 2.0 programját – mondta Orbán Viktor.

 

A kormányfő beszédében hangsúlyozta: a családpolitika első szakasza lezárult, indulhat a második fázis. Akiket az eddigi eszközökkel el tudtak érni, azokat már megszólították, most azon gondolkodnak, azon dolgoznak, hogy miként fejlesszék tovább a családpolitikát – tette hozzá.

 

Kitért rá: „nincs esélyünk arra, hogy a jelenlegi progresszív, liberális eliteket jobb belátásra bírjuk és meggyőzzük”, ezért „egyszerűen félre kell őket tolni”. A posztliberális kor, amely felválthatja a jelenlegi progresszív liberális korszakot, „nem jön el magától, azt meg kell csinálni valakinek” – mondta.

 

Demográfiai csúcs – Novák Katalin: A családpártiság legyen nemzeti minimum!

 

Kijelentette: „és ki fogja azt megcsinálni, ha nem éppen mi?” Ehhez át kell alakítani a politikai palettát, kurzusváltásra van szükség, el kell érni, hogy családbarát konzervatív erők kerüljenek kormányra minél több európai országban – mondta Orbán Viktor.

 

Ráadásul jövőre Európai Parlamenti választások is lesznek, minden adott, hogy egy átkaroló hadművelettel a magunk javára fordítsuk az erőviszonyokat. Közben nekünk, magyaroknak, itthon el kell végezni a házi feladatunkat, új lendületet kell vennünk és össze kell állítanunk a magyar családpolitika 2.0 programját. Azt kívánom, hogy a családbarát erők nyerjék meg otthon a választásokat, és jövő tavasszal pedig nyerjük meg együtt az Európai Parlamenti választást és csináljuk meg közösen az európai családpolitikai fordulatot

 

zárta beszédét a miniszterelnök.

 

 

MTI, hirado.hu, magyarnemzet.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.