Nyitókép: Prakash Singh/Bloomberg
Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton kijelentette, hogy Ankara szükség esetén „szakíthat” az Európai Unióval. Ezzel az Európai Parlament (EP) Törökországról szóló jelentésére reagált – írja a Reuters.
Az Európai Parlament Törökországról szóló éves jelentésében azt írta, hogy Ankara uniós csatlakozási folyamata a jelenlegi körülmények között nem folytatható. Az EP egyúttal felszólította az Uniót, hogy vizsgáljon meg egy „párhuzamos és reális keretet” az Ankarával való kapcsolataira vonatkozóan. Az Európai Parlament jelentése csak ajánlás jellegű, nem kötelező érvényű.
Törökország 1999 óta hivatalosan is uniós tagjelölt ország. A csatlakozási tárgyalások azonban 2016 óta megrekedtek az emberi jogok és a jogállamiság megsértése miatti aggodalmak következtében.
Júliusban Erdogan a tárgyalások újraindítását követelte, amit azzal hozott összefüggésbe, hogy Törökország beleegyezett Svédországnak az Észak-atlanti Szerződés Szervezetébe való felvételébe.
„Az EU megpróbál elszakadni Törökországtól” – mondta Erdogan újságíróknak, mielőtt az Egyesült Államokba utazott volna. Ankara – mondta – értékelni fogja a jelenlegi fejleményeket, és „szükség esetén szakíthat az EU-val”.
A török külügyminisztérium a héten azt mondta, hogy az Európai Parlament jelentése megalapozatlan vádakat és előítéleteket tartalmaz, valamint „sekélyes és kilátástalan” megközelítést alkalmaz Törökország és az EU kapcsolatát illetően.
Teraz.sk nyomán
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.