Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Petr David Josek

 

A csütörtökön nyilvánosságra hozott IPSOS-felmérés nemcsak a pártpreferenciákat vizsgálta, hanem arra is rákérdezett a lakosságnál, hogy kit tartanak legalkalmasabb jelöltnek a kormányfői posztra, vagy kinek az esetében érzik úgy, hogy adottak a feltételek a kormányfői poszt betöltésére.

 

A felmérés szerint az első helyen  Robert Fico (Smer) exkormányfő végzett 22,8 százalékkal. Tekintettel arra, hogy Fico a 2020-as választások után a legmegbízhatatlanabb politikusok között szerepelt, nagyot fordult a világ.

 

Peter Pellegrini, a HLAS elnöke csak a második (19 százalékkal).

 

Jócskán lemaradva, a harmadik helyen végzett Michal Šimečka, a PS elnöke, aki csak 8,7 százalékot kapott. Mivel a párt támogatottsága ugyanazon felmérés szerint 17 százalék felett van, ez azt jelenti, hogy a PS választóinak alig fele tartja alkalmasnak Šimečkát a kormányfői poszt betöltésére. 

hirdetes

 

Forró Krisztián, a Szövetség elnöke mindössze 0,2 százalékot kapott, ám ennek az eredménynek a hátterében inkább az áll, hogy eleve valószínűtlennek tartják a választók, hogy egy magyar párt jelöltje kormányfő lehet. Ez egyes szlovák pártelnökök esetében is érvényes, hiszen Milan Uhrík (Republika), Boris Kollár (Sme rodina) és Richard Sulík (SaS) is csak pár százalékpontot kapott. Nyilván a nem befutó pártoknak nem sok esélye van a miniszterelnöki poszt betöltésére.

 

A felmérés ezen része inkább a felmérés első három helyezettjéről árulkodik, tekintettel arra, hogy folyamatosan téma a sajtóban és a háttértárgyalásokon, hogy egy Smer-HLAS tandem esetén Fico lehet-e kormányfő, és hogy egy PS-HLAS esetén Pellegrini megkaphatja-e a kormányfői széket, amelyre a PS is igényt tart.

 

 

IPSOS-felmérés: A Sme rodina ráfizet a progresszív barátokra. A Szövetségnek minden esélye megvan a bejutásra

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.