Nyitókép: AP Photo/Virginia Mayo

 

Amíg Robert Fico szlovák vagy Orbán Viktor magyar miniszterelnök helytelen dolgokat mond, de az EU szempontjából helyesen cselekszik, addig minden rendben van. A politico.eu portál szerint erre Kaja Kallas észt miniszterelnök hívta fel a figyelmet az EU-csúcs előtt.

 

Miután megkérdezték tőle, hogyan látja a politikai hatalomváltást Szlovákiában, Kallas azt mondta az újságíróknak, hogy amikor találkozik szlovák partnerével, Robert Ficóval – akit egy másik lehetséges oroszbarát támogatónak tartanak Brüsszelben Orbán Viktor magyar miniszterelnökhöz hasonlóan – nem fog neki előadást tartani az uniós értékekről.

 

Kifejtette egyúttal, hogy a csúcstalálkozókon gyakran az, amit a vezetők az ülésteremen kívül mondanak, nem az ország azon irányvonalát képviseli, amely végül a kerekasztal-tárgyalásokon elhangzik.

 hirdetes_810x300  

 

„Amit eddig az Európai Tanácson érzékeltem, például Magyarország esetében, az tágabb értelemben az, hogy különböző vezetőket látok. Egyrészt, akik mást mondanak az újságírók előtt, másrészt a terembe lépve egyetértenek a többi vezetővel. Amíg helytelen dolgokat mondanak, és helyesen cselekszenek, addig szerintem minden rendben van”

 

– vázolta a helyzetet Kallas.

 

Fico bejelentette Ursula von der Leyennek, hogy az új szlovák kormány nem támogatja tovább Ukrajnát katonailag

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!