József, Bánk
  • HUF: 313.95
  • USD: 1.13
  • 5 °C
  • 14 °C
Magyar Hírlap

Zuzana Falathová: „Az igazság egyértelműen a magyaroké”

 A beszélgetés a Magyar Hírlapban jelent meg, az interjút Veczán Zoltán készítette

 

Nem tipikus felvidéki történet Zuzana Falathová – vagy ahogy bemutatkozik, Falath Zsuzsi – története. A negyedrészt magyar, ám erről húsz évig semmit sem tudó lányt a szlovák történelemszemlélet fokozatosan lelepleződő hazugságai és a nacionalizmus ábrándította ki Szlovákiából – az igazságkereséséhez a kezdő lökést pedig magyar párja adta meg. Zsuzsival, Pozsony Városi Múzeumának legújabb kori történelem kurátorával Budapesten találkoztunk.

 

(…)Nem tanultak a kitelepítésekről?

 

Nem. A németekéről egy kicsit, de azt meg ugye a csehek csinálták, abban a szlovákok vétlenek… Később, már az egyetemen végeztem egy kérdőíves kutatást is erről, magyarok és szlovákok körében. A magyarok féltek róla beszélni, a szlovákok meg nem tudtak a dologról, s nem is akartak tudni – a huszonötből ketten reagáltak nyitottan az új ismeretekre. Később, ahogy egyre több mindent megtudtam, egyre inkább láttam, mennyi hazugságot tanultunk a szlovák-magyar történelemről.

 

Nyilván mindenki kicsit a saját szájíze szerint interpretálja a dolgokat…

 

Szerintem szinte száz százalékig a magyaroknál van az igazság. A szlovákok totális hazugságot interpretálnak a mai napig, és nagyon csalódott voltam, amikor erre rájöttem. Ha legalább igyekeznének egy kicsit közelíteni az álláspontjukat a valósághoz, és felelősséget vállalnának a múltbeli dolgokért, lenne esély megbékélésre, és kialakulhatna valamiféle partneri viszony.

 

Nem is lát erre irányuló szándékot?

 

Eleve a magyarok és szlovákok között tabutéma a történelem a mindennapokban. (…). A közoktatással nagyon sok szlovák emberbe beleoltják az ellenszenvet a magyarok iránt – sok szlovákkal beszéltem, akik mondták, mennyire utálják a magyarokat, de nem nagyon volt rá érvük, hogy miért. Legfeljebb sztereotípiákat mondtak: a magyarok nagyképűek, fennhéjázók, elnyomtak minket, satöbbi.

 

Ha a tankönyvek szerint a szlovákok az őslakosok az egész országban, mégis mi a magyarázatuk arra, hogy ennyi magyar él délen?

 

Arról is van mindenféle teória: betelepítette őket Horthy és hasonló meredek dolgok. A Felvidék déli részének visszacsatolásáról van ugyanakkor emlékük, a nyolcvanadik évfordulón két szlovák barátom is posztolt, hogy sosem feledik a „magyar megszállást” – ez egyébként újabb feketepont a szemükben, hogy a magyarok ünnepelve fogadták a bevonuló Magyar Királyi Honvédséget. (…)

 

Milyen volt ebben a környezetben rádöbbenni a származására, vagy épp előállni azzal, hogy magyarszimpatizáns?

 

Rendkívül furcsa érzés volt, s egyben nagy meglepetés is. A környezetem eléggé idegenkedve fogadta. Komoly támadások értek a legközelebb állóktól is, az egyik legjobb barátom például lenemzetárulózott. Vagy éppen egy régiségbörzén kérdezett rá a származásomra undorral a hangjában egy idős szlovák néni, amikor meglátta a piros-fehér-zöld karkötőmet. Bár ez utóbbi nem tűnhet valami szörnyű támadásnak, nekem nagyon rosszul esik az ilyesmi. De elég keményfejű vagyok, s amióta tanulmányoztam a magyar történelmet, rádöbbentem, hol az igazság. (…)

 

Most egyébként sok magyar barátom van, ők nagyon jó emberek, örülnek nekem, és nincs a részükről semmilyen nyomás, hogy így vagy úgy legyek magyar, rám van bízva, milyen mélységében kutatom fel vagy azonosulok a saját gyökereimmel. Szokták mondani, a szlovákok és a magyarok tejtestvér népek, sok a hasonlóság, de azért érzek különbségeket is: a magyarok alapvetően szívélyesebbek, vendégszeretőbbek, a szlovákok zárkózottabbak, frusztráltabbak.

 

Hogyan fogadták a munkatársai ezt a nem mindennapi hozzáállást? S egyáltalán, milyen egy másik igazság ismeretében egy szlovák múzeumban dolgozni?

 

Szakmailag elismernek, de elég bizalmatlanok, a magyar nyelv pedig maga a vörös posztó. Még az egy szem magyar kolléganőmnek is túl sok volt a lelkesedésem, most már ő is szlovákul szól csak hozzám, mintha félne magyarul beszélni. Egyébként sokan titkolják a nyelvtudásukat vagy a származásukat, és ez valószínűleg a népszámlálásban is megmutatkozik. Ami a múzeumot illeti, sokszor tapasztalok felháborító dolgokat, például most volt százötven éves az intézmény, szép kiállítást is berendeztek, de minden csak angolul és szlovákul volt kiírva, holott magyar és német magánemberek gyűjteményéből és pénzéből alapították a múzeumot, s a „korabeli” divatbemutatón az első csehszlovák időkből való ruhákat mutogattak. Mondjuk a főtéren legalább a német múltat elkezdték elismerni, de a nyelvtörvény miatt hatalmas büntetés jár egy magyar billboard-ért, miközben senkit sem zavar, hogy a dolgok nyolcvan százalékban angolul vannak kiírva. Nagy erkölcsi dilemmám, hogy most készül egy kiállítás az első Csehszlovák Köztársaság megszületéséről, Trianonról, Pozsony elcsatolásáról, s hogy ebben úgy kell részt vennem, hogy nem állíthatom vagy írhatom ki, amit szerintem ki kellene.

 

A teljes interjú ide kattintva olvasható

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket

Megosztás