Jeszenszky Zsolt: Putyin és Trump: mire számítsunk? Kell-e félni?

(…) Először is: ne legyenek illúzióink, Putyin eddig is szabadon „garázdálkodott”, és nem csak Közép-Európában. Elég ha Gerhard Schröder egykori (szociáldemokrata) német kancellár gazpromos kapcsolatát nézzük, de általánosságban is vizsgálhatjuk azt a fajta képmutatást, amit a nyugat-európai politikusok mutatnak retorikai szinten; miközben igen megengedőek, ha saját érdekeik úgy kívánják – legyen szó akár Oroszországról, akár Iránról, Kínáról, stb. (…)

Félelmek

Az Oroszországgal szemben Ukrajna miatt életbe léptetett szankciók kapcsán ez nyíltan meg is mutatkozott. Még véletlenül sem az autóipari termékekre vonatkozott a tilalom (ez a német ipar gerincét adó autógyártásra lett volna igen negatív hatással), hanem például a Magyarországról exportált gyümölcskonzervekre. Más kérdés, hogy a szankciók már középtávon sem bizonyultak különösebben hatékonynak Oroszországgal szemben.

   

Az oroszokkal szembeni fenntartások, félelmek azonban teljesen érthetőek, létjogosultságuk megkérdőjelezhetetlen. Szüleink generációjában pedig végképp; nekik bőven akadnak még gyakorlati tapasztalataik. (…)

Ugyanakkor  nem hagyhatjuk figyelmen kívül a szomszédunkban elhelyezkedő, a világ legnagyobb területével rendelkező országát. Egész Európának nem lehetnek illúziói, hogy stabilitás teremthető, hogy az iszlám fundamentalizmus kezelhető, hogy bármilyen status quo létrehozható és fenntartható lenne Oroszország aktív részvétele nélkül. Volt egy nagyon rövid periódus a Szovjetunió felbomlását követően, amikor Oroszország éves GDP-je Hollandiáéval volt egyenlő – ennek az egyszeri anomáliának a bűvkörében továbbra is azt gondolni, hogy Oroszország puszta utasításokkal, (akár jogos) erkölcsi leckéztetésekkel elintézhető, ez totális őrültség.

Az érem két oldala

(…) Először is: Európa értéke az elmúlt néhány évtized alatt drasztikusan visszaesett. Európa egyetlen dologban igazán erős: az „agyakban”. Tudásban, technológiában, innovációban. Ezeket azonban nagyon könnyű egyenként megvásárolni, amit Amerika évtizedek óta tesz is („agyelszívás”) (…). Jóval olcsóbb és hatékonyabb megoldás, mint komplett hadseregeket állomásoztatni számos országban, amit a Krím friss példája is ragyogóan mutat: Oroszországnak rengeteg pénzébe került és kerül a stabilitás megteremtése, az infrastruktúra fenntartása – és még csak egyetlen kis félszigetről beszélünk, melynek lakossága nagy többségében orosz. (…)

Az oroszok kelet-ukrajnai – szintén igencsak kifogásolható – ténykedései esetében is fontos a nagyobb képet látnunk. Ne feledjük a Brzezinski-doktrínát! A korábbi elnöki tanácsadó, az amerikai külpolitika legmeghatározóbb alakja (Henry Kissinger mellett), Zbigniew Brzezinski egyértelműen megfogalmazta, hogy Oroszország (akkor még a Szovjetunió) meggyengítésének legfontosabb eszköze a peremterületek destabilizálása, ezen belül is elsősorban Ukrajna leválasztása az orosz érdekszféráról. A doktrína közel 50 éve érvényben van. Mi is történt Ukrajnában az elmúlt 5-10 évben? Van-e még kérdés…?

Oroszország nem megkerülhető

(…)  Persze, hogy továbbra is az USA a világ vezető hatalma, több utcahosszal. De ha a – katonai szempontból – következő legnagyobbakat (Kína, Oroszország, India) összeadjuk, már korántsem egyértelmű a helyzet. Az USA nem teheti meg, hogy egymaga álljon szemben az összessel – főleg ha azok összefognak. (…) Ezek között a stratégiai pontok között egyre kevésbé szerepel Európa, annál inkább a Közel-Kelet.

Ezért sem megkerülhető Oroszország a szíriai konfliktusban, és ezért (is) volt katasztrofális döntés a mindenféle szedett-vedett, (fél-)fundamentalista, dzsihádista csoportok felfegyverzése és kiképzése a CIA által, megtámogatva azzal a totális nonszensz obama-i gondolattal, hogy majd ezek a „nyugat-barát” erők megteremtik a demokráciát a Közel-Keleten. Oroszország számára Szíria rendkívül fontos katonailag, ám rengeteg erőforrását leköti és felemészti. Tehát nem csak a Krím, de Szíria példája is egyértelműen mutatja, hogy bármifajta európai katonai agresszió, erőszakos területszerzés katasztrofális gazdasági következményekkel járna Oroszország számára.

Ezt Putyin nagyon is jól tudja, és ehhez még csak zseninek sem kell lennie; a szovjet érdekszféra összeomlásakor egyszer már kiderült, hogy gazdaságilag mennyire nem fenntartható a mai világban egy ilyen, más országokat erőszakkal elnyomó rendszer. (…)

Oroszország minden szállal kötődik a Nyugathoz

Azt gondolom tehát, de természetesen lehet ezzel is vitatkozni, hogy Putyin és Trump esetleges kiegyezése, a partneri viszony kialakulása esetén sem kell egy „kis-Jaltától” tartanunk. Rex Tillerson leendő külügyminiszter az ExxonMobil vezéreként nem Putyin és a Gazprom zsebében volt (a világ egyik legnagyobb, legerősebb cégéről beszélünk!), hanem épp ellenkezőleg: az erő, az erős háttér és az ellenfél alapos ismeretének pozíciójával felfegyverkezve, a pályán nagyon is potens, ugyanakkor korrekt, nem ellenséges, a másik irányába nyitott félként lehet képes fellépni. Ez jelentős különbség a Hillary Clinton (majd pedig John Kerry) külügyminiszterségére jellemző „bullying”, az önmagát „odatenni” nem akaró, a csapatokat a konfliktuszónákból kivonó, de továbbra is nagyhangú, kioktató, észosztó hozzáállás után.

(…)Oroszország gazdasága minden szálával kötődik a Nyugathoz. A diverzifikáció, az alternatív piacok (Mongóliától Kínán át Indiáig és a Fülöp-Szigetekig) ellenére az olaj- és gázexport, az Oroszország gazdaságát életben tartó legfontosabb termékek piaca továbbra is Európa. Nincs sem oka, sem értelme annak, hogy Putyin ezt kockára tegye.

(…)  A radikális iszlám pedig pontosan ugyanakkora veszélyt jelent Oroszország, mint Európa számára, és a megállítása is csak közösen képzelhető el. Berlin és Ankara ugyanazon a napon. Ép ésszel, öngyilkos hajlam nélkül, tényleg gondolja-e még valaki, hogy Trump és Putyin lennének Európa ellenségei?

Mandiner.hu, Jeszenszky Zsolt: Putyin és Trump: mire számítsunk? Kell-e félni?

Nyitókép: NPR.org