Mandiner

Román botránytörténész: Eltűnhetnek a magyarok Erdélyből

„Bárhogyan is nézzük – kiirtás vagy asszimiláció – a magyaroknak el kellett volna tűnniük.” Elolvastuk Lucian Boia román történész könyvét Románia elrománosodásáról. A román nemzeti mítoszokat romboló, a román történelemmel őszintén szembe néző történész sajnos a magyarok számára is kiábrándító adatokkal szolgál.

 

Amikor 1859-ben egyesült Havasalföld és Moldva, ez a románok lakta terület felét sem foglalta magában, Erdélyben és a többi, később elcsatolt területeken viszont csak minimális többséget alkottak; s többnemzetiségű terület volt Dobrudzsa és Bukovina is – írja Lucian Boia román történész Románia elrománosodása című kötetében, amelyben azt fejtegeti, hogy

 

Románia sosem volt az az egységes nemzetállam,

amilyennek a nacionalista kommunizmus alatt láttatni akarták és amivé tenni próbálták. Boia magyarul megjelent köteteit az 1918-as román egyesülés jubileuma kapcsán szemlézzük, hisz a Románok nem Trianontól tartják az övéknek Erdélyt, hanem 1918-tól.

Hirdetés(x)

 

Lucian Boia. Kép: mandiner.hu

 

„Miután oly sokáig mások uralma vagy befolyása alatt álltak, a románok olyan Romániát akartak létrehozni, amely valóban az övék”, s ennek lett eredménye a regionális különbségeket mellőző, egyetlen Románia – fejtegeti a sztártörténész. Bár igaz, hogy 1912-ben az akkori Románia lakosságának 93 százaléka volt román a népszámlálás szerint – viszont Boia szerint ez így nem igaz, le kell vonni belőle 4-5 százalék cigányt, 1 százaléknyi moldvai csángót, a Duna mellékén élő bolgárokat és szerbeket, a zsidóságot, s így a románok aránya 85 százalékra csökken.

 

(…)

 

Boia rámutat: „eredetüket tekintve a románok sem voltak olyannyira románok. Az arisztokrácia vegyes volt, akárcsak a javarészt a városi lakosság”. A nagy arisztokrata családok görög és balkáni eredetűek voltak. A román elit pedig könnyedén sajátította el a külföldi modelleket. Hozzáteszi: Vitéz Mihály, a román nemzeti hősként tisztelt fejedelem görög anyától született, és a görög hatás 1821-ig meghatározó volt.

 

Ugyanakkor a hosszú távú nemzeti projekt egyértelműen az volt, hogy a nemzeti kisebbségeket elrománosítsák. A román nyelv elsajátítása és a hazafiság minden nemzetiségivel szemben követelmény volt és maradt.

 

Az első világháború végén Romániához csatolt területeken – Besszarábia, Bukovina és a tágan értelmezett Erdély – 4-4,5 millió román élt, arányukat tekintve azonban alig voltak többen a lakosság felénél. Mint Lucian Boia írja: Erdélyben 2 millió 817 ezer román élt az 1910-es magyar népszámlálás szerint, a románul beszélők a régió 53 százalékát tették ki. A magyarok 31 százalékot képeztek, a németek pedig majdnem 11-et. A román történész szerint

 

a magyarosítás sikeres volt a dualizmus időszaka alatt, de a románok úgyszintén sikeresen ellenálltak.
(…)
„Naivak lennénk azonban, ha azt képzelnénk, hogy »az egységes román nemzetállam« legfőbb gondja a kisebbségek védelme lett volna. Ez esetben különös összeférhetetlenséget állapíthatnánk meg magával a »nemzetállam« fogalmával. Legelsősorban Románia elrománosítását tervezték, egy olyan országét, amely a nemzetállam ideális feltételeihez képest túl sok nemrománt számlált, és idegen hatások sokaságával szembesült éppen a hozzácsatolt területeken”
–  fejti ki a szerző, rámutatva: „a modern demokrácia szempontjából sok tekintetben modellértékű Franciaország elnyelte kisebbségeit”.
Románia nemzetiségi térképe 2011-ben. Kép: mandiner.hu

 

Lucian Boia leszögezi: az elrománosítás egyik fő eszköze az oktatás. A felsőoktatásban például a kolozsvári magyar egyetemet és a csernovci német egyetemet „egyik napról a másikra románosították” annak idején. A magyarok és a németek egyébiránt, a közoktatást tekintve saját felekezeti iskoláikat részesítették – és, tegyük hozzá, a magyarok részesítik ma is – előnyben.

 

Boia kijelenti: „A központosító és egyneműsítő politika mindig is a liberális kormányzások idején teljesedett ki. Az 1923-as alkotmányban is az »egységes nemzetállam« kifejezés tulajdonképpen a Nemzeti Liberális Párt műve.” Sőt:

 

„Bárhogyan is nézzük – kiirtás vagy asszimiláció – a magyaroknak el kellett volna tűnniük”.

De az elrománosító politika szerinte kudarcot vallott. „A kisebbségeket nem kezelték egyformán. Erdélyben a magyarok nyilván ellenségként tűntek fel. Sokkal jobb besorolásban volt részük a németeknek, akiknek megbocsátották egykori arroganciájukat (a románságnak sokáig csak a szász várak falain kívül volt szabad letelepedniük) – mindezt elismert civilizációs szerepük és a románok és magyarok közötti egyensúlyteremtő helyzetük miatt.” 

 

(…)

 

A magyarok száma is drasztikusan csökken: 1977-ben az erdélyi magyarok 1 millió 670 ezren vannak, 1992-ben 1 millió 624 ezren, (eközben a románok száma 19 millió 207 ezerről 20 millió 408 ezerre nőtt), 2002-ben 1 millió 431 ezer, 2011-ben pedig már csak 1 millió 227 ezer magyar volt Romániában. A magyarok 1930-ban még az összlakosság 10 százalékát tették ki, 2011-ben pedig csak a 6,5 százalékát. És ez csak azért van így, és nem rosszabb, mert a kivándorlás a románokat is erősen érinti.

 

Tízévente átlag 200 ezer magyarral van kevesebb Erdélyben – írja Lucian Boia.

 

Mandiner.huRomán botránytörténész: Eltűnhetnek a magyarok Erdélyből

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Király Zsolt

Király Zsolt, 42 éves közgazdász, a Körkép.sk alapító főszerkesztője. A 2015-ös Újságírói Díj nyertese oknyomozó kategóriában. Korábban a .týždeň-ben és a Heti Válaszban is publikált.

Kövessen minket