Népszámlálási Körkép

Népszámlálási lázban ég egész Európa. Főleg a posták és a hivatalnokok, akik már most nem győzik a teendőiket. Legalábbis Csehországban, ahol elég nagy káosz uralkodik körülötte. Nem is beszélve arról, hogy a népszámlálási biztosok házról-házra való járásával a szemfülesebbek visszaélnek, és az idilli látogatásukat egy kis rablással kombinálják. Nálunk is lesz hamarosan népszámlálás, fogalmam sincs, hogy hogyan fog lezajlani, de azért nem nem árt óvatosnak lenni.

Az emberek világéletüktől kezdve számolják egymást. Már a csordában is tudni kellett az asszonynak, hogy mennyi emberre kell a mamutot feldarabolni.

Az idei év kivételes, mert egész Európában megszámolják az embereket. Lesz népszámlálás pl. az osztrákoknál, a horvátoknál, a dánoknál, valamint a Balkán államoknál és az ukránoknál. De az Európai Parlament törvénytervezete előírja az Unió minden tagjának, szóval sok helyen esedékes. Európán kívül idén számolnak Kanadában, Ausztráliában, Új-Zélandon, vagy éppen a Dél-Afrikai Köztársaságban és Botswanában. A népszámlálási ciklust tekintve talán Ausztráliában számolják leggyakrabban egymást az emberek, ott minden ötödik évben. Ez a szokás lehet, hogy még a Pápau Új-Guineán élt kannibál törzsek felfedezése óta él. Görögországban csupán 10 évente számolnak népet. Bár a görögöket az elkövetkezendő 50 évre most az államadósság számolgatása fogja lekötni.

A népszámlálási kérdések és szokások nemzettől és földrésztől függően különböznek. Pl. Japánban a munkapozíción kívül rákérdeznek a ledolgozott órák számára is, a cég nevére és beállítottságára (mármint szakirányára), ahol dolgoznak. Mondjuk, ezt nálunk sem lenne hülyeség megkérdezni, hogy mennyit dolgozik az ember, vagy hogy mennyire van megelégedve a munkájával, ill. mennyire használják ki őt, vagy min szeretne változtatni munkahelyével kapcsolatban. Bár ezt azt hiszem nem lehetne kivitelezni, mert ha beletennének ilyen kérdéseket is a kérdőívbe, akkor jó pár céget bezáratnának utána.

Tavaly Indiában rekordmennyiségű (2,5 millió) népszámláló biztos vett részt eme akcióban. Ettől itthon ugyan nem kell félnünk, mert akkor minden második szlovák lakosnak népszámláló biztosnak kellene lennie és a családban is találnánk minimum kettőt (Szlovákia népessége kb. 5 millió plusz az apró). Az indiai biztosok tavaly meglátogattak 630 ezer falut és 5 ezer várost. A standard kérdések mellett ujjlenyomatokat is vettek az emberektől és le is fényképezték őket (persze nem börtönruhában). Pechük csak azoknak volt, akik nem fésülködtek meg előtte. A biztosok benéztek minden pléhdobozba, hidak alá, csatornákba, hogy a házszám nélkülieket is bevonhassák a statisztikákba. Ennek a népszámlálásnak persze más funkciója is volt, mivel eddig az indiaiaknak nem volt semmi személyi számuk, ill. azonosító kártyájuk (magyarul „obcsánszkijuk”), szóval csak fogsoraik után tudták őket azonosítani, az meg változó (főleg a nézeteltérések és a provokáló kommentelők után). De lassan már ők is örülhetnek a személyi igazolvány adta lehetőségeknek (ami, így konkrétan, nem tudom, hogy mi).

   

De térjünk vissza Európára. Franciában minden évben az ország más-más része kerül összeolvasásra, mégpedig az ország területének pontosan az egy tizede. Ez azt jelenti, hogy a népszámláló biztosoknak geometriai ismeretekre is szükségük van. Az írek kérdőívében pedig többek között az egészségügyi állapotukról is be kell számolniuk és a „faji hovatartozásukat” is vizsgálják. Ott gondolom – Hitler után szabadon – mindenki a neander-völgyi „kolonkát” pipálja ki. Németországban csupán a háztartások egy harmadát látogatják meg a biztosok. Bár itt 50 kérdést tesznek fel, azaz kb. kétszer annyit, mint nálunk, szóval tiszta hawaii.

A kanadaiak ügyesen megoldották. Ők nem vitték túlzásba a sok kérdést. A messze távolban élőknek rövid kérdőívet készítettek, ami által az emberek telefonon keresztül is könnyedén válaszolhatnak rájuk. Az amerikaiak is rövidebb verzióval kecsegtették meg a közvéleményt, mégpedig abból a prózai okból kiindulva, hogy a hosszú kérdőívre ráunnak az emberek, és inkább ki sem töltik. Ott a projekt bonyolultságát tetőzi, hogy nincsenek személyi igazolványok, szintén csak fogsor szerint azonosítják az embereket. Szóval van jégkorongozó és nem jégkorongozó. Így hát nem csoda, hogy az amerikaiak a népszámlálás után sem tudják pontosan, hogy mennyi ember is él az országukban.

Indonéziában sem panaszkodhatnak. Ott közel 6 ezer sziget lakosságát kellett megszámolni. A népszámlálás rávilágított arra, hogy ott él bolygónk legöregebb lakosa egy 157 éves fiatal hölgy személyében. Amúgy még igaz is lehet, mert a hölgyemény lánya is csak nemrég töltötte be a 108-at. A 157 éves hölgy éveit sajnos nem lehetett alátámasztani, mert az iratait még 1965-ben kidobálta a kommunistáktól való félelmében.

Az oroszok is kitettek magukért. Ott volt a legnagyobb káosz a népszámlálásnál, amire még tavaly októberben került sor. Ezt mondjuk David Copperfield is megirigyelhette volna, mivel az oroszok nem csekélyebb dolgot hoztak össze, mint eltüntettek egy millió ember. (Hiába, nagy a föld, és nincs aki kapálja). A legnagyobb problémát ott a kozákok és a szibériaiak okozták, mivel nem akarták elismerni, hogy orosz nemzetiségűek lennének. Így tehát kompromisszumot kellett hozni, és muszáj volt bevezetni az „orosz szibériai” és az „orosz kozák” nemzetiséget. Talán érdemes lenne továbbvinni a gondolatot pl. a „szlovákiai magyar”, vagy a „székely”, ill. „erdélyi magyar” nemzetiség hivatalossá tételéhez….

Összegzés

Na, szóval, ha összegezni kellene a dolgokat, akkor annyit mondanék, hogy idén minket is megszámolnak. Olvastam a kérdőívet. Mondtam nekik, hogy írják bele azt a kérdést, hogy mennyien olvassák és ismerik a Körképet, és hogy van-e értelme tovább írogatni, de kivették a kérdések közül. Ccc. Mindegy, valahogy kibírjuk. Van ennél sokkal fontosabb kérdés is, pl. a magyarságunk vállalása, ami persze természetesnek és magától értetődőnek tűnik sokaknak, de valakinek „kínos” és „problémás”. Annak az embernek, akinek nincsen múltja, sajnos jövője sincsen. Amire igazán büszkék lehetünk, és tiszteletben kell tartanunk, az a család és a felmenőink. Most a japánok mutatták meg, hogy miről is szól az egész élet. Nehéz helyzetben, katasztrófa után is összetartanak. Meg van a diszciplína. Nem rabolnak, nem rendetlenkednek (bár így, ha belegondol az ember, akkor kis japánt könnyű leütni). A japán kultúra egy külön cikket érdemelne. Ha egy mondatban kellene összefoglalnom, akkor a szerénységet emelném ki és a másik ember iránti tiszteletet, valamint az ősök iránti önzetlen odaadást. Talán ez hiányzik nálunk. Vagy minden nemzetnél Európában. Az ősök tiszteletben tartása. Azért persze nem azt mondom, hogy nincsen meg, de biztos, hogy nem olyan mértékben, mint a japánoknál. A gondolatot persze még folytathatnám, de nem kell túlzásba vinni, inkább kellemes töltögetést kívánok mindenkinek! (Persze nem borosüvegből:)