Néhány kivételezett helyzetben levő manipulátort leszámítva a szlovák véleményformálóknak nem érdekük, hogy magyar kérdésekről szlovák tömegkommunikációs csatornákon keresztül maguk a magyarok írjanak.

Olvasóink kérésének eleget téve íme az ígért poszt arról, miért vette le a SME a Körkép Morvayról szóló írását.

Peter Morvay a SME és az újságírás szégyene, fogalmaztunk a minap ezen a portálom. Olvasóink reakciói pedig azt bizonyították, hogy véleményünkkel nem vagyunk egyedül. Megírtuk hát mindezt szlovákul is, majd szavazásra bocsájtottuk a SME oldalán annak érdekében, hogy az írás felkerüljön az újság online verziójának címlapjára. A dolog lényege, hogy így többszázezer szlovák olvasóhoz lehet eljuttatni az üzenetet.

Szóval vettük a fáradságot, lefordítottuk, feltettük, és vártunk. A cikk alján itt a Körképen és facebook oldalunkon pedig linkkel jeleztük a szavazás lehetőségét. Gyűltek is a voksok szépen, alig pár óra alatt reggel 10-re már 100 szavazat körül jártunk. Ez normális körülmények között bőven elég arra, hogy az írás megkapaszkodjon a címlapon (példaként lásd a TOP 3 nap pillanatnyilag hetedik cikkét, mely három nap alatt eddig 86 szavazatot szerzett).

sme_iness.jpg

 hirdetes_810x300  

Cenzúra?

Mi azonban nagy meglepetésünkre címlap helyett a süllyesztőben végeztük. A SME adminisztrátora se szó se beszéd, mindenféle figyelmeztetés nélkül levette a cikkünket. Magyarázatot követelő levelünk hosszú órákig szó nélkül maradt, sürgetésre azt a választ kaptuk Filip Struháriktól a smeonline.sk részéről, hogy a cikk eltávolításának oka, hogy megalapozott gyanújuk szerint manipuláltuk a szavazást, és tömeges voksolásra biztattunk (a teljes e-mail váltás megtalálható a szerkesztőségünkben).

Miután elhatárolódtunk a vádaktól, jelezve az egyszerű tényállást, Struhárik újra megerősítette korábbi szavait, és csatolta szabályzatukat, mely itt található:

Megjegyeznénk, hogy korábbi írásunk még novemberben szintén ugyanerre a sorsra jutott, akkor helyreigazítási kérelmünk után visszahelyezték a cikket, mely 708 szavazattal kerek egy hétik a sme online legolvasottabb blogja volt, és melyet a Körképen a mai napig több mint 13 ezerszer olvastak.

Csak a kiválasztottak

Mi a különbség a novemberi és a mostani eset között? A téma lenne? Akkor egy nem mindennapi emberi tragédiát írtunk meg, most pedig egy nemzetiségi szempontból érzékeny esetet. Egy olyan hosszú ideje tartó állapotot, mely bennünket, szlovákiai magyarokat érint. Annak kérdését, hogy néhány kivételezett helyzetben levő manipulátort leszámítva a szlovák véleményformálóknak nem érdekük, hogy magyar kérdésekről szlovák tömegkommunikációs csatornákon keresztül maguk a magyarok írjanak.

Végezetül egy leleplező példa a SME abszurd indoklásának alátámasztására:

iness_sme_0.jpg

Az online TOP 3 nap pillanantnyilag legolvasottabb cikkeinek 7. helyén az INESS egy egyébként nagyon jó írása áll, mely érdekes módon ugyanúgy facebook linkkel tömeges szavazásra biztatással került oda.

Hát nem érdekes ez a kettős mérce?

Király Zsolt

Az írás a szerző szubjektív véleménye, mely nem feltétlenül tükrözi a Körkép teljes szerzői gárdájának véleményét.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!