Szlovákia különböző egyetemein évente kb. 500-an végeznek újságíró szakon. Valóban ennyi újságíróra lenne szüksége minden éven ennek a pici, öt és fél milliós piacnak? Természetese nem, így hatalmas a fluktuáció, ingadozás a szakmában. A legjobbak és a legszerencsésebbek karrierjük megalapozásához használják a szakmát – amíg betanulnak és kapcsolatokat szereznek, majd dobbantanak egy sokkal vonzóbb szakmába. Politikusok lesznek, mint mondjuk Jana Žitňanská, vagy a miniszterelnöki szóvivő, Rado Baťo.

A Comenius Egyetem újságíró szakos hallgatói pár hete egy beszélgető-sorozatot indítottak Off record címmel, ahová a szlovák újságírás krémjét, a szakma vén rókáit hívják meg tematikus beszélgetésekre. A Körkép is hétről-hétre aktívan képviselteti magát. Tegnap a diákok különösen érdekes témát boncolgattak: miért válik meg valaki az újságíró szakmától a politika kedvéért, és van-e visszatérés a másik oldalról. Lássuk, mit mesélt Žitňanská asszony, és Baťo ex-szóvivő.

„Bár az újságírás még mindig viszonylag jól fizető szakma Szlovákiában, biztosan nem ez vezet a meggazdagodás felé. Jóval kisebbek a szerkesztőségek mint Nyugat-Európában, sokkal kevesebb idő alatt sokkal többet kell egy személynek győznie, mint nyugatatbbra. Nem lehet megengedni egy-egy téma mélyreható tanulmányozását, a nyomozásra maximum két hét jut. Semmiféle két hónapos oknyomozás, mint az amerikai filmekben látjuk.“ – kezdte sorolni Baťo az újságírás keservesebbik oldalát.

Jana Žitňanská még a Markízában

Žitňanská egyetértően megjegyzte, hogy egy-egy tévériportra egy perc húsz másodperc jut. Ha az ember egy perc húsz másodpercet kap arra a munkára, melynek előkészítése több órás, esetleg napos munkát jelent, különféle nyilatkozók után szaladgál, hogy alaposabb legyen, akkor az az egy perc húsz másodperc nagyon lelombozó tud lenni. „Kimerítő, hogy a mennyiségre és nem a minőségre kell figyelni, az ember könnyen felszínessé válhat. A bulvárosabb témákra van igény, ehhez pedig gyomor kell az újságírótól. Egy idő után az ember belefásul“ – tette hozzá.

Szóval váltottak mindketten. Baťo a Trend szerkesztőségét és a SME kommentátori pozícióját hagyta ott Iveta Radičová kedvéért, Žitňanská a Markízából jött el Daniel Lipšic hívására a KDH-ba.

Megérte?

 hirdetes_300x300  

„Nagyon érdekes élmény, mikor 14 év újságírás után az ember a mikrofon másik oldalán találja magát. Naponta 70 újságíró hívott fel, mert mindenki tudni akarta az elnökasszony véleményét a legbanálisabb dologokról is. A tévés újságírókról, akiket addig elég ferde szemmel néztem, sokban javult a véleményem – és fordítva, az írott sajtó képviselő hirtelen kevésbé szimpatikusak lettek.“ – meséli Baťo nevetve.

„Jó dolog közel lenni ahhoz, ahol történik valami, de még jobb a része lenni az alkotásnak“ – utalt Žitňanská a két foglalkozás közti különbségre. És Baťo bólogat: „Néha hiányzik az az érzés, mikor a részese lehet az ember valami nagy dolognak. Mikor ott ül egy teremben 17 elnökkel együtt, szemben Angela Merkel, akik azon vitatkoznak, hogy felbomlik-e az eurozóna vagy sem.“

Rado Baťo és Iveta Radičová

Van-e visszaút?

„Én biztos, hogy már nem tudnám csinálni“ – vélekedett Žitňanská.

„Ez egy nehéz kérdés. Szerintem én sem akarnék 14 évnyi újságírás után visszatérni. Elég volt. De volt barátom, például Martin Jaroš, aki  újra ír a Trendbe, és nem könnyű neki. Sokan támadják, hogy ha eddig Miklošnak dolgozott, hogyan írhat ezután az állami költségvetésről. Nehéz ügy mindenképp.“ – válaszolta Baťo.

Terítékre került egy különösen érdekes kérdés is. Adott újságíró vajon mennyire fejezheti ki szimpátiáját egyik-másik párttal. „Minden embernek van valamilyen véleménye“ – kommentálta Žitňanská -, „amit persze ideális esetben félre kéne tenni, és a kiegyensúlyozottságra törekedni, főleg ha az ember a híreket szerkeszti.“ De visszaemlékezett a 90-es évek végére, és azonnal meg is cáfolta saját magát. „A mečiarizmus korszaka alatt persze mindannyian elfogultak voltunk. Láttuk, hogy az ország rossz irányba halad, és mi, újságírók úgy éreztük, harcolnunk kell azért, hogy a politikai elit kicserélődjőn. Hittünk abban, hogy elérhetjük. Visszagondolva, persze, hogy elfogultak voltunk, de az akkor így tűnt jónak.“

Jana Žitňanská  1974-ben született. A Comenius Egyetemen tanult zsurnalisztikát Pozsonyban, majd Párizsban folytatta tanulmányait. Dolgozott a Szlovák Rádióban, a Markízában, a Twist rádióban és a köztévében is. 2010-ben került a KDH színeiben a szlovák parlamentbe, majd 2012 júniusában Daniel Lipšiccel a pártból kilépve az Új Többség nevű politikai tömörülés alapító tagja lett.

Baťo kommentátorként vallja, a véleménynek és az elfogultságnak igenis helye van az újságban. „Az elfogult újságírás híve vagyok. Ez szerintem még mindig mérföldekkel tisztességesebb hozzáállás, mint magunkat tökéletesen objektívnak beállítani. Igenis örülök, hogy vannak olyan kommentátorok a szlovák újságírásban, mint Štefan Hríb. Štefan Hríbbel az esetek 90%-ban nem értek egyet, és az esetek 90 % szazalékában csak felhúzom magam a kommentárjain, de örülök, hogy van, mert ez az igazi vélemenyformáló újságírás, az igazi újságírás. Mert erről szól ez a szakma – véleményem van és ki kell érvelnem, miért jó az. Az objektív kommentár egy hülyeség.“

(Ennél a pontnál jutott eszünkbe, milyen jó lenne, ha a szlovákiai magyar újságírók, és főleg a szlovákiai magyar bloggerek ezt végre az eszükbe vésnék. Hogy nincs objektív kommentárírás. Ha végre tudatosítanánk, ami Magyarországon, Szlovákiában, és Nyugaton teljesen normális. Ha nem akarnánk az ál-objektivitásunkkal hülyének nézni az olvasót. Mert ez sokkal félrevezetőbb, mint a leghűbb pártcsicskás iromány. Lehet, hogy akkor picit magasabb színvonalon tartanánk.)

A beszélgetés végén szó esett egy különösen aktuális témáról is. Ivan Gašparovič és az analfabéta újságírónő esete, illetve Marek Trubáč reakciója. Baťo meglepően kommentálta Trubáč furcsa szövegét: „Én voltam a másik oldalon. Tudom milyen az, mikor otthagyják a szóvivőt a munkaadói, nyilatkozat nélkül az újságírókkal, hogy „Oldd meg!“ ő persze akkor mondd valami irtózatos hülyeséget, és minden rosszul sül el. Szóval ez egy nagyon nehéz munka is egyben. Ennek ellenére, máig nem értem, miért van Trubáč még mindig Gašparovič mellett.“

Egy miniszterelnök szóvivőjének a feladata nehéz. Egy köztársasági elnöké ennél jóval könnyebb lenne. Vajon mi történne, ha Radičová asszony netán nyerne a köztársasági-elnökválasztáson és felhívná Baťot, hogy lenne-e a szóvivője? „Egy köztársasági elnök szóvivőjének lenni valóban sokkal könnyebb. Kivéve, ha Iveta Radičováról van szó.“ – fejezte be nevetve.

Rado Baťo – „Én mindig olyan kocka voltam. A gimnázium után választhattam, vagy a mat-fizre megyek, vagy pedig újságírás-politológia szakra. Ez utóbbit választottam, mert úgy gondoltam, nagyobb móka és jobb nők vannak ott. Igazam lett. Az egyetemen is jól tanultam. Egy kettesem volt, azt is Iveta Radičová adta szociológiából“ – meséli magáról. Az egyetem alatt kezdett el dolgozni a Hospodárske novinynak, majd a frissen induló SITA hírügynökség gazdasági szerkesztőségének lett a tagja. Később a Pravda gazdasági rovatvezezetője lett. 2001-től a Trend című gazdasági hetilap munkatársa volt, 27 évesen főszerkesztője lett (2005-ben). 2010-ben került pár hónapra a SME napilaphoz kommentátorként. Itt talált rá Iveta Radičová miniszterelnök és hívta el szóvivőjének. Jelenleg a Piano menedzsere.

 

Lengyel Diana

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához, de követhetsz minket a Tumblr-en és a Twitteren is!

 

Ajánlott írások:

Ismeritek azt a viccet, hogy? – Körkép.sk

Hovorili za ministrov – môžu byť opäť novinármi? – omediach.blog.sme.sk

Stumpf András: „Objektivitás nincs” – Heti Válasz

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!