Az olimpiai bajnok atléta Matej Tóth az egyéni sportolók között, míg a Rióban ezüstérmes Vlček Erik, Tarr György, Linka Tibor, Denis Myšák összeállítású kajaknégyes a csapatok versenyében lett az Év Sportolója díj győztese.

 

Idei győzelmével rekordot döntött a férfi kajaknégyes, ugyanis eddig egyetlen más csapatnak sem sikerült hétszer győzedelmeskedni a sportújságírók által pontozott versenyen. Bár az évek során a csapat összeállítása változott, Vlček Erik mind a hét alkalommal tagja volt a győztes egységnek.

 

Vlček a riói ezüstérem után nyilatkozva elmondta, hogy az egész 2016-os évet pozitívan értékeli, csapattársaival remélték, hogy megnyerhetik az újságírók rangos elismerését, mivel az olimpiai eredmény – lévén, hogy csak négyévente elérhető, sokat nyom a latban.

 

 hirdetes_810x300  

„Többször is visszanéztem a riói finálénkat, és meg kell ismételnem, hogy számunkra az az ezüst egy arannyal ér fel.”

 

Tarr György nagyon örült, hogy a kajaknégyes meg tudta előzni a futball-válogatottat.

 

„Nem volt könnyű sikert érni el ilyen erős mezőnyben.  (…) Alighanem ez volt karrierünk legjobb éve, hiszen az olimpián ezüstérmet szereztünk, az eb-n első és második helyezést értünk el.”

 

Linka Tibor kiemelte, hogy mindent megtettek azért, hogy a legjobbak legyenek, minden versenyükön a maximumot nyújtották.

 

A kajakozók 2008 óta most először kerültek vissza a dobogó legfelső fokára, előtte egymás után háromszor is őket választották a legjobbnak.

 

Balról Jobbra: Peter Sagan, Matej Tóth és Dominika Cibulková, forrás: aktuality.sk
Balról Jobbra: Peter Sagan, Matej Tóth és Dominika Cibulková, forrás: aktuality.sk

 

Ne igyunk előre…

 

Az Év Atlétájának is választott Matej Tóth egy sérülés miatt idén csak egy versenyen indult (Rió), amit meg is nyert. Elsőségéhez valószínűleg az is hozzájárult, hogy a sajtóval szemben mindig készséges, valamint szimpatikusan viselkedik, ami a második helyen végzett Peter Saganról nem mindig mondható el.

 

Tóth 75 ponttal előzte meg a pályafutásának talán legjobb szezonját záró Sagant. Érdekesség, hogy a kerékpáros egyik főszponzora már egy nappal korábban gratulált facebook-oldalán Sagannak a győzelemhez, majd később kiderült, hogy az előre elkészített gratulációs vizualizáció véletlenül került ki a nyilvánosság elé.

 

A 2016-os Év Sportolói díj győztesei, valamint az őket követő sportolók sorrendben, Körkép.sk
A 2016-os Év Sportolói díj győztesei, valamint az őket követő sportolók sorrendben, Körkép.sk

 

Az Év Sportolója díjat idén 24. alkalommal adták át, az eredmény a média 122 képviselőjének szavazatai alapján született meg.

 

 

Körkép.sk, Teraz.sk

Nyitókép: aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!