Eheti sajtófigyelőnkből ismét kiderül, miért érdemes böngészni a külföldi sajtó hírei között. Sok szlovákiai hírt sikerül ugyanis új megvilágításba helyezni, és gyakran meglepődünk azon, hogy nem minden portál figyelmét kerülik el a kormánykoalíció nyaktörő mutatványai. 

 

Robert Fico [szlovák kormányfő], aki korábban a kommunista párt tagja volt, és aki sok kritikával illette az Oroszországgal szembeni szankciókat, a múltban nem mutatott érdeklődést a szlovák hadsereg modernizációja iránt. Most azonban, hogy Szlovákiát szeretné az Európai Unió lehetséges belső magjának részeként látni, célul tűzte ki a védelmi kiadások növelését – írja háttércikkében az bne Intellinews régiós portál, amiben a „törékeny szlovák kormánykoalíció újabb konfliktusáról” ír.

 

Ahogy arró a Körkép.sk is beszámolt, Peter Gajdoš (SNS) védelmi miniszter a jövő év közepéig elhalasztaná az elöregedett MiG-típusú vadászgépek cseréjét, ráadásul mindezt úgy, hogy tervéről nem konzultált a többi párt védelmi államtitkárával.

 

 hirdetes_810x300  

Megint zűr van a koalícióban: most az SNS és a Most-Híd került szembe egymással (Frissített)

 

Felmerült a gyanú, hogy az SNS-es védelmi tárca mégsem zárja ki, hogy orosz gépeket vásároljanak, ami a mai nemzetközi viszonyok között komoly jelzésértékkel bír. Ficoék ígéretet tettek arra, hogy a védelmi kiadásaikat a GDP 1,1 százalékáról 1,6 százalékára növelik 2020-ra. (Ez a terv egyébként a Most-Híd választási programjában szerepelt.)

 

A nem szlovákiai szakértők azonban szkeptikusan a kormánykoalíció ígéreteivel kapcsolatban, amelynek – szerintük – semmi köze a költségvetés realitásához, vagyis ténylegesen még nem irányítottak elég forrás a védelmi tárcához.

 

Sőt, a tárcát vezető SNS korábban szimpatizált Moszkvával, és ellenezte a NATO-tagságot. Vadászgépek helyett pedig inkább a páncélos járművekre költene, amelyek gyártásában részben szlovákiai cégek is érdekeltek – és később majd meghálálhatják a szívességet az illető politikusoknak. Páncélozott járművekre a szlovák kormány 1,2 milliárd eurót különítene el, nagyjából ennyit fordítana a vadászgépek megvételére is. Nem beszélve a tavaly megrendelt kilenc Black Hawk helikopterről, amelyek összértéke 260 millió euró.

 

A svéd JAS-39s vadászgépek. Avagy, a gripenek. Forrás: defenseindustrydaily.com

 

A II. Fico-kormány még a Gripen gépeket preferálta, elsősorban amiatt, hogy a szintén Gripenekkel rendelkező Magyarországgal és Csehországgal szorosabban együtt tudott volna működni (technológia, kiképzés, tapasztalatcsere). Azonban Gajdoš miniszterré való kinevezése után újra megnyitotta a közbeszerzést azzal, hogy szeptemberben a minisztérium dönt. Most újabb háromnegyed évvel késleltetné a döntést.

 

Az Intelinews nem tartja kizártnak, hogy a védelmi minisztérium lízingelni szeretné a vadászgépeket, hogy tartani tudja a szigorú költségvetési fegyelmet, amit a nyugat-európaiak várnak el tőle.

 

Egyre jobb a „klíma” Szlovákiában a vietnamiak számára

 

Vương Đình Huệ vietnámi miniszterelnök kétnapos látogatást tett Szlovákiában, ahol Robert Fico miniszterelnökkel találkozott. A VietnamNews arról cikkezett ezzel kapcsolatban, hogy Szlovákia segíti majd Vietnamot, hogy szorosabb viszonyt alakítson ki az Európai Unióval.

 

A vietnami miniszterelnök kijelentette, hogy „Szlovákia a lehető legjobb feltételeket teremtheti meg a vietnámiak számára, hogy beilleszkedjenek egy befogadó társadalomba, közben pedig megőrizzék nemzeti identitásukat.

 

Két megjegyzést érdemes ehhez hozzáfűzni: az éves szinten Szlovákiába érkező külföldiek zöme vietnami, illetve nem szabad elfelejteni, hogy vietnami munkaerő egy része az autóiparban talál munkát.

 

Fotó: Vietnamnews.vn

 

Mégsem adják el a kassai vasművet? 

 

A külföldi sajtó nem annyira biztos abban, hogy valóban eladják a kassai vasművet. A kiszivárgott információk szerint a kínai He Steel acélmogul az Új Évre már átveszi az üzem kulcsait – mintegy 1,2 milliárd eurónak megfelelő amerikai dollárért.

 

A Seeking Alpha amerikai pénzügyi portál rákérdezett a jelenlegi amerikai tulajdonosoknál az eladásra, és egy neve elhallgatását kérő bennfentes tagadta az értékesítést. Persze az is benne lehet a dologban, hogy a U.S.Steel minél tovább szeretné titokban tartani az eladás tényét, hogy ne zuhanjanak meg részvényei – miután eladják az egyetlen nyereséget termelő európai gyárukat.

 

Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

Nyitókép:mediaspacesolution.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!