Szombaton nem épp szokványosan indult a Sobotné dialógy (Szombati párbeszéd) című vitaműsor a közrádió műsorán. A kezdés több mint 20 percet késett, Braňo Dobšinský moderátor pedig érezhetően zaklatott volt. Vendégei Grendel Gábor (OĽaNO) parlamenti képviselő illetve Juraj Blanár parlamenti képviselő, smeres alelnök voltak. Dobšinský többször is szóváltásba keveredett Blanárral a Kuciak-gyilkosság és a Smer legutóbbi nyilatkozata miatt.

 

A műsor után nem sokkal az RTVS és Dobšinský megállapodtak, hogy szerződést bontanak, így a vitaműsor vezetője távozik az RTVS-től. A sajtónak nem kommentálta a döntést, így a dolog hátteréről nem sokat tudni.

 

Az RTVS a 20 perces késést „emberi hibaként” emlegette nyilatkozatában, és elnézést kért a hallgatóktól. A helyzet azonban ennél valószínűleg súlyosabb lehetett, tekintve, hogy Dobšinský október 9-étől, vagyis már holnaptól nem dolgozik a közrádiónak.

 

 hirdetes_810x300  

Miről vitáztak?

 

A szombati vitaműsor első témája a Kuciak-gyilkosság legújabb fejleményei voltak. Blanár az ellenzék, a nonprofit szervezetek és a köztársasági elnök által szított hisztériának nevezte a Kuciakék meggyilkolása után kialakult belpolitikai állapotokat. Ezután a műsorvezető lejátszotta Robert Fico és a Smer teljes vezetése által tartott múlt heti sajtótájékoztató anyagát, azt a részt, ahol Fico arról beszél, hogy a nyomozás megerősítette, miszerint a gyilkosság nem kapcsolódik az „állítólagosan” maffiakapcsolatokkal rendelkező kormányhivatalhoz.

 

Dobšinský megkérdezte hát Blanártól, hogy a Smer honnan tud a nyomozás jelenlegi állásáról (lévén, hogy annak menetéről csak az illetékes ügyész és nyomozó tudhat, a Smer pedig állítja, nem avatkozik be a nyomozásba), illetve hogy helyes-e így kommentálni az ügy fejleményeit.

 

A Smer alelnöke erre azt válaszolta, hogy a tüntetések szervezői, az ellenzék és a köztársasági elnök azzal csalta ki az utcára az embereket, hogy ez a gyilkosság a kormánypárttal van közvetlen összefüggésben.

 

Kuciak-gyilkosság: Fico kétségbeesésében mindenkinek hadat üzent. Čižnárt ingerlik a politikusok kijelentései

 

Smeres szokás szerint: nincs válasz

 

Dobšinský itt arra kérte Blanárt, hogy konkrétan nevezze meg, melyik releváns újság vagy portál írt bármikor olyat, hogy a gyilkosság a kormánypárttal van összefüggésben. A műsorvezető felhívta a figyelmet, hogy Kuciak utolsó cikke az olasz maffiával kötötte össze a kormányhivatal bizonyos dolgozóit (Troškovát és Jasaňt). Tény, hogy egyetlen mérvadó szlovákiai portál, még az Aktuality.sk sem vádolta meg a Smert Kuciak meggyilkolásával, még az ellenzék is csak a Kuciak cikkében felfedett korrupciós ügyeket firtatta. Legfeljebb azt rótták fel a Smernek, hogy ő teremtett olyan körülményeket, hogy egy ilyen bűntett előfordulhasson.

 

Mivel Blanár kitérő válaszokat adott, és az ellenzék keltette hisztériát emlegette, emelkedett hangvételű szóváltás alakult ki a Smer alelnöke és Dobšinský között. Ez utóbbi hiába kérte Blanárt, hogy feleljen a feltett kérdésekre, választ nem kapott. Így például nem tudhattuk meg, hogy Ficoék honnan kaptak információikat a nyomozás állásáról.

 

Kočner szerepe

 

Grendel Gábor kapott végül szót, aki kifejtette, hogy az olasz maffia kormányhivatalhoz való kötődése a gyilkosságtól eltekintve önmagában is rendkívül súlyos körülmény. Azért ő is kapott érdekes kérdést. A műsorban felmerült, hogy Marián Kočner – aki rajta van a Kuciak-gyilkosság potenciális megrendelőinek listáján – többek között Boris Kollárral is kapcsolatban volt, illetve Richard Sulíkkal is beszélgetett, amelyről hangfelvétel is készült. Dobšinský felvetette, hogy a választók szempontjából nem kilátástalan-e az a helyzet, amikor a másik oldal politikusainak hitelessége ugyanúgy megkérdőjelezhető.

 

Grendel erre válaszul felhívta a figyelmet, hogy érdekes módon Kočner eddigi ténykedése alatt egyetlen egyszer sem a Smer vagy a jelenlegi kormánykoalíció tagjait kompromittálta. Sulík esetében azért vette fel a beszélgetést, hogy szétrobbantsa a Radičová-kormányt, mert a Smernek ez volt az érdeke.

 

A teljes beszélgetés itt hallgatható meg szlovák nyelven.

 

Körkép.sk

Nyitókép: Sme.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.