Nyitókép: postoj.sk

Főleg az a rész tetszett nekik, melyben a magyar miniszterelnök arról beszél, hogy Lengyelország a V4-ek motorja.

 

„A zászlóshajó Lengyelország. Lengyelország nélkül a térség többi országának nincs súlya. Ha Lengyelország kiszállna a V4-ből, a V4 elveszítené a tőkesúlyát. Szlovákiának is megvan a kulcsszerepe, csak nem vagyok biztos abban, hogy ezt minden szlovák érti.“

 

– mondta Orbán.

 

A Postoj szemlézte saját interjúját a lengyel médiában. Többek között Grzegorz Górny írására figyeltek fel az egyik legolvasottabb lengyel portálon, a wPolityce.pl-n.

 hirdetes_810x300  

 

„Lengyel szempontból két fontos kérdés van, mert szélesebb nemzetközi kontextusban is érintik országunkat. Az egyik az Oroszországgal és Németországgal való kapcsolat, a másik pedig a V4 és EU-n belüli helyzetünk. Mivel Orbán nyilatkozataiban a részletek is fontosak, úgy döntöttek, hogy nem elemzem az egyes mondatait, hanem bemutatom mindkét szövegrészt, mely a fenti témákat érinti,“

 

írta Górny.

 

A Postoj.sk összefoglalójából kiderül az is, hogy a lengyel médiában leginkább az EU Oroszország-politikájának kritikája, és a lengyel biztonsági garanciákkal kapcsolatos szövegrész rezonált az Orbán-interjúból, melyet a Körképen mi is bemutattunk.

 

A Postoj.sk főszerkesztőjével az interjú elkészülésének körülményeiről készült beszélgetés pedig itt olvasható.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 6 olvasónak tetszik ez a cikk.