Nyitókép: Szövetség Fb-oldala

 

Már jövő hét hétfőn fény derül arra, mire képesek, mennyire felkészültek a Szövetség-Aliancia befutó helyein szereplő jelöltek a szlovák televíziós vitaműsorokban.

 

Amint arról korábban egyedüliként beszámoltunk, a Szövetség-Aliancia szeptemberben politikai nagypályára lép, annak minden lehetőségével és veszélyével együtt. Olyan jelöltek kapnak egyszeriben országos nézettségű televíziós műsorokban szereplési lehetőséget, akik eddig legfeljebb sajtótájékoztatókon, vagy egyéb pártrendezvényeken szólaltak meg, főleg magyarul.

 

Fekete öves, parlamenti szinten edződött szlovák ellenfelekkel való vitában ritka kivétellel egyáltalán nem edződtek. Miközben tehát Gyimesi György a választási lista végén azzal, hogy a párt hibájából a 150. helyét elveszítette, így nem kap meghívást az utolsó jelöltek vitáira (a Joj TV-ben nemrég volt egy ilyen műsor), helyette teljesen új arcok prólják majd képviselni a pártot, annak választóit és az egész felvidéki magyar közösséget.

 

Lehetséges, hogy az ilyen műsorokat kevés felvidéki magyar nézi. Az viszont garantált, hogy a felvidéki magyar sajtó árgus szemekkel figyeli majd, és beszámol szereplésükről.

 

Nézzük a párosításokat:

 

Jövő hét hétfőn, szeptember 11-én 19.50-től Želinský Jozef (Most-Híd platform) az egyik smeres nagyágyúval, a párt korábbi zsolnai megyefőnökével, egykori védelmi miniszterével, jelenlegi parlamenti képviselőjével, Jaroslav Baškával került szorítóba.

 

A szlovákul igazoltan nem tudó, a politikából megszégyenülten távozott bukott pártelnök, etikátlan, önző törtetése miatt jelölttársait idén is sikeresen magára haragító Menyhárt József az SaS külpolitikai szakértőjével, parlamenti képviselőjével, volt bizottsági elnökével, az OĽaNO-ból kivált Juraj Krúpával szemben próbál majd helytállni. Vélhetően tolmáccsal. Hogy az egyébként nyelvész Menyhárt szlovákul dadogva vagy magyarul tolmáccsal megy-e be a stúdióba, avagy megfutamodik, mint legutóbb az államfőválasztáson tette, az szeptember 13-án 12.30 órakor kiderül.

 

A cseh egyetemen tanult, inkább influencernek, értékmentőnek, mint politikusnak tartott Orosz Örs (Összefogás platform) egy zsoviális, nemzeti színekben politizáló tapasztalt ellenfelet kapott. Zdenko Čambalt a nagyszombat megyei MKP politikusok jól ismerik. Igazi veterán, Holíč polgármestere, korábbi megyei alelnök. A műsor szeptember 15-én 09.30 órakor kerül adásba.

 

A legnehezebb ellenfelet a nagypolitikában teljesen kezdő, eddig 2 sajtótájékoztatót és egy Szövetség-Aliancia által szervezett magyar diskurzust megélt Pál Attila (Most-Híd platform) kapta, akinek az ellenfele az a Tomáš Taraba lesz, aki az egyik legjobban kommunikáló szlovák parlamenti képviselő. Gyimesi György pár napja a TA3-ban szerepelt vele egy műsorban, és hozta az elvárt színvonalat. Kíváncsian várjuk majd Pál szereplését, felkészültségi szintjét. Adásidő szeptember 18., 09.30 óra.

 

A gömöri magyarság egyik üdvöskéje, feltörekvő fiatal politikusa, Cziprusz Zoltán (MKP platform) a progresszív, liberális világ egyik nagyasszonyával, a korábbi igazságügyi miniszter Mária Kolíkovával szerepel majd egy műsorban. Cziprusznak nem ez lesz az első országos szlovák tévészereplése. Meglátjuk, mennyit fejlődött azóta. A műsor kezdete: szeptember 20., 19.50 óra.

 

Talán a legkönnyebb ellenfelet a „mindenhez IS értő”, napi munkában meglehetősen lusta, de annál sunyibb Mózes Szabolcs (Összefogás platform) kapta. Az SNS alelnöke, a szemorvos Dagmar Kramplová verhető ellenfélnek ígérkezik, hiszen ugyanúgy parlamenten kívülről, nem sok országos tapasztalattal felvértezve érkezik. A Mózes-Kramplová páros szeptember 22-én, reggel 09.30 órakor kerül képernyőre.

 

És végül, nyolcadikként (a lista első 8 helyén szereplőn kaptak ugyanis meghívást) a hidas Pandy Péter ügyvéd, a Szövetség OT-elnöke Denisa Sakovával szemben mutathatja meg, hogy mire képes a kelet-szlovákiai magyarság politikai képviselete. Saková a Hlas színeiben politizál, gyakori vendég a tévévitákban. Korábbi belügyminiszterként tapasztalt, jól kommunikáló politikus. A műsor 5 nappal a választások előtt, szeptember 25-én 12.30-kor lesz látható.

 

Kép forrása: Körkép.sk

 

Hogy mi a tétje az ilyen televíziós szerepléseknek a választások eredménye szepontjából, arról ebben a cikkünkben írtunk bővebben. A fenti párosítások ismeretében érdemes újraolvasni a cikket. A Szövetség-Aliancia elnöke a Körkép.sk kérdésére mindenesetre megerősítette, hogy a fenti nevek részt vesznek majd a vitákban.

 

A TA3-on kívül természetesen más országos médiumok is szerveznek választási vitaműsorokat. Ezekben információink szerint Forró Krisztián, illetve Gyimesi György szerepelhet majd. Forrót és Gyimesit exkluzív hamarosan a Körkép.sk stúdiójának podcast műsorában is vendégül látjuk.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 14 olvasónak tetszik ez a cikk.