Vannak dolgok, melyekhez kell bizonyos idő  ahhoz, hogy előjöjjenek. Valahogy én is így voltam az alábbi összegző visszaemlékezéssel erről az útról.

Fényárban úszó vakító égbolt.  Felhők, reggeli köd, erős szél, viharok, végtelen  tér, monumentális, fehér, szürke, fekete színben pompázó titokzatos helycsúcsok. Tiszta, érintetlen természet, mosoly az arcon, csillogó szemek. Számomra ezt jelenti  a csodálatos Argentína.

Nincs sok olyan hely a világon, mely elhagyatottabb, ridegebb és sivárabb képet mutatna, mint Patagónia. 23 napos „expedíciónk” alatt nem véletlenül összpontosítottunk  épp ide. Ma már tudom, hogy nehéz  olyan helyet találni a világon, mely meghaladná a patagóniai táj szépségét.

Következzen 10 LEG e varázslatos országból:

1. A világ LEGdélebben fekvő városa, Ushuaia (olvasd Usuaja):

vagy ahogy a helyiek nevezik, a világ vége. Mégpedig hivatalosan. Egy csodálatos kisvároska a Tűzföld déli részén, ahol a legforróbb nyári napon is alig kúszik  fagypont fölé a  hőmérő higanyszála. Mindehhez fogvacogtató, jeges szél is társul. A város az Antarktiszra induló expedíciók alaptáboraként is működik, hisz a déli sark repülővel  innen mindössze egy óra (kb. 1000 km). Ha valaki ide téved, ne hagyja ki a helyi specialitást, a királyrák-ot sem. Igazi ínyencség.

 hirdetes_810x300  

 

2. LEGismertebb gleccser – Perito Moreno:

 

A Los Glaciares (gleccserek) nemzeti parkban található, a csilei határhoz közel. Több mint 30 km hosszú, hatalmas méretei mellett azzal káprásztatja még el a turistákat, hogy kétrét szeli az Argentino tavat (mellesleg a LEGnagyobb argentín tó). 5-6 évenként viszont még a gleccser sem tud ellenállni a víz nyomásának, a természetes gát   rendszeresen így  beszakad, a tó pedig kis időre újra egyesül. Maga a gleccser hajóból és magaslati kilátóból is megközelíthető, a bátrabbja pedig akár gleccsertúrára is vállalkozhat. Perito Moreno arca így mindkét oldalról megcsodálható.

3. LEGhosszabb „egy helyen” eltöltött idő – Torres del Paine:

<Egyetlen kitérőnk Argentínából a Torres del Paine, Dél-Amerika legismertebb  nemzeti parkja volt, patagónia chilei oldalán. 5 napot töltöttünk itt hátizsákkal, sátorral kempingezve, miközben több mint 80 kilométert tettünk meg. A hihetetlenül gazdag flóra mellett guanaco-t (a lámához hasonló), nandu-t (a strucc helyi változata) is láttunk. Itt él az andoki kondorkeselyű is. Pazar gleccserek, mélységesen mély sötétzöld vizű tavak, giccses naplementék, erős, csontig hatoló szél. A hihetetlenül szép hegyek kedvéért az ember minden akadályt legyőz. Még a  megáradt hegyi patakot is. Mindezt egyetlen pillantásért a Torres del Paine-ra (a Paine hegyeire).

 4.LEGszimpatikusabb állat – pingvin:

Ushuaiától mintegy 100 km-re délre, a Horn fok irányába fekvő egyik kis szigeten  találkoztunk velük. Mégpedig természetes környezetükben. Többszáz fős  kolóniában élnek, és rendkívül kiváncsi, az embertől egyáltalán nem félő kis állatkák (bizonyára hozzászoktak már a turistákhoz). Pingvinek Argentínában ezen kívül  még Rio Gallegos-nál és a Valdes félszigeten élnek.

5. LEGszebb kirándulás – Upsala és környéke:

Nem, nem keverem Argentínát Svédországgal. De valamit nagyon tudhat ez az  Upsala. Azon kívül, hogy egy város neve a három korona országában,  így hívják a legnagyobb patagóniai beltéri gleccsert is. Mintegy 60 km hosszú és 7 km széles, jégfalai 60 méteres magasságig szöknek az égbe. A tó, melybe „torkollik”, több mint 1000 méter mély. Upsalától nem messze található a Spegazzini nevű gleccser,  mely a LEGnagyobb, a nemzeti parkban található gleccserek közül. A falai a 120 métert is meghaladják! Gondoljunk csak bele, 120 méter magas jégfal!  A hajókirándulásunk csúcspontja mégsem ezek a monumentális propagátorok voltak, hanem kistestvérük, a hatalmas, jeges tavon úszó jéghegyek. Hihetetlen alakzatokban és különböző színekben pompáztak, a fehér, kék, fekete szinte összes árnyalatában.

6. A LEGnehezebb tűra – Nahuel Huapi:

A Nahuel Huapi Nemzeti Park (NHNP) Bariloche városa mellett található. Ez a legöregebb nemzeti park Argentínában. Az egész hegységségrendszer a NHNP-on belül eléggé sziklás. Akarva-akaratlanul mi is egy meglehetősen nehéz hegyi túrát abszolváltunk, több sziklamászással tarkítva. Ahogy az általában lenni szokott, a hegyek meghálálták a fáradságot, a kilátás, mely elénk tárult, több mint elégséges jutalomként szolgált fáradt végtagjaink számára. Ha Argentínába mennek, a NHNP-t semmiképp se hagyják ki. Meglátják, megéri.

7. LEgeurópaibb város – San Carlos de Bariloche:

 

Az európai bevándorlók hatása, főleg a svájciaké, itt lépten-nyomon érezhető. Gyönyörű, kristálytiszta vizű tó, meredek hegycsúcsok, jellegzetes építészeti stílus és finom csokoládé (óriási, erre specializált üzletekben árulva). Mindez olyan érzést keltett bennünk, mintha az Alpokban járnánk. A város a helyi felső tízezer kedvelt központja télen és nyáron egyaránt. A környék  pedig Argentína legnagyobb téli síközpontja is egyben.

8. LEGnagyobb adrenalin élmény – rafting:

Bár az Andokban próbáltuk, de már nem Patagóniában, hanem Mendózában. Egy hegyvidéki kis faluban, a chilei határ közelében, kalandra vágyó angol és holland fiatalok csoportjával együtt mi is több órás raftingra indultunk. A teljes tapasztalatlanságból adódóan kezdeti félelmünk gyorsan elillant. Nagy eredmény, hogy a 3-4-es erősségű, (5 a maximum) sebes folyású, vad örvényekkel teli hegyi patakot  emberveszteség nélkül sikerült abszolválnunk (bár ezzel általában számolva van). Paradox módon a legnagyobb adrenalin élmény épp a másik csónak egységének mentése során ért minket, akik csónakjukkal nekünk jöttek és felborultak.

9.LEGnedvesebb élmény – Iguazu vízesés:

Rafting után vizesebb már nem lehet az ember  gondoltam, de tévedtem. Erről az Iguazu vízesés gondoskodott, mely északon, a brazil határ mentén található. A látogató számára ösvények szövevénye teszi lehetővé, hogy a lélegzetelállító, tiszteletet parancsoló hatalmas vízesést alulról és felülről is megcsodálja. De hogy miért ez a legnedvesebb élmény? Elég, ha csak pár tíz méterre áll az ember vízzuhatagtól. De ha ennél többre vágyik, motorcsónakkal egészen a zuhogó vízfal mögé is be lehet jutni…egy gomb nem marad szárazon azemberen.

10. LEGnagyobb társadalmi különbségek – Buenos Aires:

Tető nélküli kopott viskók,  alig pár száz méterre tőlük csillogó-villogó felhőkarcolók. Mezítlábas gyerekek a Gucci szalon előtt, öreg, fabetétes metró és modern autóbuszok. Fő adminisztratív és pénzügyi központ, de a nyitvatartás csak 10.00 és 15.00 óra között. Tangó az utcán és tangó show a luxus kávéházakban. Extrém különbségek lépten-nyomon, Mint az összes dél-amerikai főváros, Buenos Aires-nek is két arca van. Nekünk a szebbik felét mutatta, de még így sem ért fel az argentín természet szépségével.

Így maradt meg bennem a déli féltekén idén februárban eltöltött majd egy hónap. Aki bővebb információkra kíváncsi, itt megtalálhatja a részletes útirajzomat minden egyes napról, sok sok képpel illusztrálva (a még hiányzó utolsó két nap szintén hamarosan felkerül). Jó szórakozást és Hola Chicos 🙂

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!