“Szeressük ki embertársainkból a jót…”

A történet 15 évvel ezelőtt kezdődött. Volt egy ferences szerzetes, egy álom és Isten. Ma közel 50 helység, több mint 1500 gyerek és 180 alkalmazott. De a történetnek itt még közel sincs vége. Ellenkezőleg. Minden nappal tovább íródik. Emberi sorsokkal, történetekkel, amiket maga az élet ír. Ezekből a történetekből és emberi sorsokból válogatott egy csokorra valót az álom megálmodója, Böjte Csaba testvér, aki szombaton este a bécsi Collegium Hungaricum vendége volt.

Az esti beszélgetés egy Pásztorjátékkal kezdődött, amit a nagyszalontai otthonból érkezett gyerekek mutattak be nekünk. A játék puritán egyszerűségével lenyűgözött. A gyerekek csillogó tekintete őszinte szeretetet és melegséget sugárzott.

Egy pillanatra össze is zavarodtam. Ezek a tekintetek csak felszabadult gyerekektől származhatnak, akik gondtalanul kacagnak és örülnek egymásnak. Nyomát sem látni az elkeseredettség, a kitaszítottság és kilátástalanság érzésének. Ez így nincs rendjén, gondoltam. Ezek a gyerekek miért nem duzzognak és  nyafognak. Hiszen az lenne a természetes és végtére is, ezt várnánk el tőlük… És csak egyre gyűltek bennem a kérdések.

Ezek után, még nagyobb izgalommal vártam az előadást. Meg akartam fejteni a rejtélyt. A titkot. Átélni a csodát.  Nem kellett sokáig várnom. A pásztorjáték után Csaba testvér kapott szót. Aznap este az otthonok bemutatása mellett a feladatok felvállalásának fontosságáról is beszélt.

   

Tevékenységét, 15 évvel ezelőtt kezdte. A kezdetben talán szélmalomharcnak tűnő kezdeményezés eredményeként 1993-ban nyitotta meg kapuit a dévai Magyarok Nagyasszonya Gyermekotthon, amely Erdély egész területéről fogadja be a hátrányos helyzetű gyerekeket. Mára a dévai otthon mellett csaknem ötven további intézmény, létesítmény látott napvilágot.     A gyermekvédelmi központok mellett ma már kollégiumokat, napköziotthonokat, magániskolákat és kismama otthont is  működtet a dévai Szent Ferenc Alapítvány

Ezekben az intézményekben több mint 1500 gyereket számlálnak. Ezeknek több mint a fele napközis. Ez annyit jelent, hogy a gyerekek otthon élnek, viszont a délutánt, az említett napköziotthonokban töltik, ahol szakképzett nevelők foglalkoznak velük. A nagy csapat másik fele bennlakó, azaz csak a vakáció ideje alatt mennek haza, ha van, aki fogadja őket. De az esetek nagy részében ez sem lehetséges.

Csaba testvér, különleges szeretettel beszélt a petrozsényi otthon létrejöttéről, és annak történetéről. Az otthon a hírhedt Zsil völgyében található. A 2004-es népszámláláskor 18 ezer magyar élt a nyomor völgyében, ahol a szénbányák bezárása után semmilyen esély nem maradt a megélhetésre. A térség fokozatosan elnéptelenedett, s a magyar iskola 6 kisdiákra és egy tanítóra szűkült. Ma az otthonnak köszönhetően 270 gyerek ismét anyanyelvén tanulhat az iskolában. Ők az egész térségből érkeznek.

Ez csak egy konkrét példa a sok közül. Még nagyon sokáig lehetne folytatni ezt a beszámolót, hiszen minden további otthonnak és oda érkező gyereknek  megvan a maga története. Egy azonban közös bennük, minden gyerek, aki ide érkezik, segítségre szorul, és minden létesítmény azért küzd, hogy egy gyerek se vesszen el. Nehéz, de nemes küzdelem ez. Olyan küzdelem, amely eredményeket képes felmutatni,  elsősorban a szeretet erejével. Böjte Csaba testvér szavaival élve „rossz gyerek nincs, a mi feladatunk, hogy kiszeressük egymásból a jót”.

Miközben hallgatom, ezt a hatalmas karizmával megáldott embert, aki olykor könnyeivel  küzdve beszél és nézem a gyerekeket, akik csüngnek minden szaván, fokozatosan elszégyellem magam, és ráébredek, hogy minden kérdés, ami felmerült bennem, teljesen értelmetlen és kicsinyes.

A titok, a rejtély és a csoda, nem más mint a szeretet. Megfogva egymás kezét mosolyogva tenni a dolgukat. S ez így van rendjén.