Az élet az egy nagy játék – mondogatta egyik görög egyetemi tanár ismerősöm. Ez a mondata főleg akkor maradt meg bennem, amikor behajtottunk egy egyirányú utcába, ő jobbra tekingetett, én a bal oldalon kerestem a dolgokat, miközben egy kocsi meg jött szembe velünk. Mondjuk ezen az egy eseményen kívül többnyire helytálló volt a megállapítása. Mindig kell egy kis szórakozás. Mi is így tettünk, amikor felvetettük az ötletet, az első 150 facebook rajongónk után húzzunk ki egy szerencsés nyertest (legjobb esetben valakit a szűk baráti körből, vagy valami lányt), akit majd meglepünk egy kis ajándékkal. Szóval péntek éjjel így is tettünk, és éjfélkor kisorsoltunk a szerencsés személyt.

A sorsolás komolyságát bizonyítja, hogy a Körképes bandából négyen is jelen voltak: józsi, párkányer, nyomkereső és tibi. Ők képezték az elbírálóbizottságot, és egyben közjegyzői szerepkört is betöltöttek. Hébe-hóba  megjelent a pincérnő is, hogy biztosítsa a sorsolás akadálymentes lefolyását és a játék, de főleg az asztal tisztaságát.

Hogy stílusos legyen a dolog, írtam egy egyszerű kis programot a nevek adatbázisával. Éjfél előtt két perccel el is indítottuk, aztán vártuk, hogy „mit dob a gép”. De ne szaladjunk ennyire előre.

A programról annyit, hogy igazi mestermű. Az orosz atomerőművekben a biztonsági rendszereket irányítja ez az algoritmus. A tesztelések során hat próbálkozásból háromszor a tibit, egyszer-egyszer a nyomkeresőt, józsit és párkányert dobta ki. Szóval mindenki egyetértett abban, hogy a program átment a teszteken, megbízható és jól működik. Kezdtünk egyre izgatottabbak lenni. No, talán nem is a közelgő időpont miatt, hanem mert a szomszéd asztalnál három csaj csókolózott.

A program kezelőfelülete nagyjából így nézett ki:
korkep_sorsolas
LabView-ban van írva. Annyit róla, hogy az egy grafikus programszerkesztőnek nevezhető. Amikor először találkoztam vele, asszem szerelem volt első látásra. Sorsolást még nem írt benne senki. De láttam már programot LabView-ben a cerni részecskegyorsító egyik rendszerének irányítására, szélerőművek rezgéseinek és kilengéseinek monitorozására és szabályozására, mobiltelefonok és halózat-nélküli internet lefedettségének tesztelésére, hidrogén- és árammeghajtású automobilok akkumulátorainak a szimulálására, stb. Én mondjuk különféle elektronikai és optikai mérések automatizálására, adatgyűjtésre és kiértékelésre használom. Azóta, ha le kell valamit mérnem munkában, csak kényelmesen elhelyezkedek a széken, felteszem a lábam az asztalra és megnyomom a start gombot. Azok, akik csak kódokban látják a világot, biztos megörülnek a következő képnek:
block-diagram_f
Na, nagyjából így néz a sorsolós program háttere. Ez az, ami a fehér ajtón túl van. Se több, se kevesebb. Egyszerű kis program pár ciklussal. Lényege, hogy egy véletlenszerű számot kigenerál 0-tól 155-ig (a szerda estig belinkelt tagok számáig), aztán pontban péntek éjfélkor január 30-án 0.00 időpontban kidob egy szerencsés nevet. Így biztosítottuk be a sorsolás „feddhetetlenségét”:)

neruda_pragai tortenetek
neruda_pragai tortenetek

És hogy mi a nyeremény? A szerencsés nyertes Jan Neruda: Prágai történetek című könyvét viheti haza (ill. majd postázzuk neki). A könyvben a prágai Malá Strana, azaz a Kisoldal városrész ódon házainak és szűk kis utcáinak hangulata, valamint annak a polgárai elevenednek meg. Ráhangolódásképpen még annyit, hogy a szerzőt Bohumil Hrabal a tanítómesterének tartotta, Pablo Neruda pedig az iránta való tiszteletből vette fel ezt a vezetéknevet.

 hirdetes_810x300  

De ne is húzzuk tovább az idegeket. A szerencsés nyertes, aki a könyv boldog tulajdonosa, és akinek szívből gratulálunk: Skerlec Zoltán.

A sorsolásról négy videó is készült. Amelyeket még az esélyegyenlőségi és korrupcióellenes minisztérium hivatalában elemeznek. Sajnos egyik sem sikerült publikusra. De ha idővel sikerül levenni a hangot és megtördelni egy cseppet, akkor látok esélyt, hogy ide is felkerüljön. Addig elégedjetek meg egy rosszabb minőségű demonstrációs videóval, amit 9.30-ra időzítettem:

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!